Márvány lepény (anyukám receptje)  

Lapok :
-50 dkg liszt,
-1 sütőpor,
-16 dkg zsír,
-10 dkg porcukor,
-2 tojás sárgája,
-2dl tej.

Összegyúrni és 3 lapra sütni.

Krém:
-2 cs. karamell pudingpor.
-20-25 dkg kristálycukor és
-7 dl tejből sűrű krémet főzni.

Ha meghűlt belekeverni 10 dkg vaj vagy margarint és a lapokra kenni.

Teteje:
1.) 2 tojás fehérjét 20 dkg porcukorral habosra kikeverni és ráönteni , hogy sima legyen.
2.) 3 kanál kr. cukor , 3 kanál kakaópor és egy kis vízzel felforralni.
A csoki mázat rácsorgatni.
Késsel keresztben elhúzni, akkor lesz márványos.


Pudingos-tejszínhabos krémes

Lapokhoz:
* 10 dkg porcukor
* 2 db tojás
* 10 dkg margarin
* 1 ek méz
* 30 dkg liszt
* 2 kk szódabikarbóna

Krémhez:
* 1 l tej
* 3 cs vaníliás puding
* 2 cs vaníliás cukor
* 4 tojássárgája
* 25 dkg porcukor
* 25 dkg puha margarin

Összeállításhoz:
* 1/2 l Hulala tejszín felverve


1. A tésztához valókat összegyúrjuk, két lapot sütünk tepsi hátán, amit előtte megzsírozunk egy kicsit. 200 fokon 10 percig sütjük tésztalapokat.
2. A krémhez valókból (a porcukor és a margarin kivételével) sűrű krémet főzünk. Ha kihűlt, hozzáadunk 25 dkg porcukrot, 25 dkg margarint, amit előzőleg habosra keverünk.
3. A két lap közé kenjük a krémet, majd rá a felvert tejszínt. Porcukorral megszórjuk a tetejét, 1 napig hagyjuk állni, utána szeleteljük.



Narancsos-csokoládés túrótorta

Piskótához:
* 6 tojás
* 12 ek kristálycukor
* 3 ek finomliszt
* 3 ek rétesliszt
* 1 késhegynyi szódabikarbóna
* 2 ek kakaópor
* 1 cs csokoládés pudingpor
* 2 ek olaj
* 2 ek víz
* csipet só

Túrókrémhez:
* 1 narancs
* 50 dkg krémes túró
* 2 cs vaníliás cukor
* ízlés szerinti cukor

Tetejére:
* 3 dl narancslé (vagy narancsos üdítő)
* 1 cs vaníliás pudingpor
* cukor (ízlés szerint)

1. A piskótalaphoz szétválasztjuk a tojásokat. A fehérjébe tesszük a csipet sót, és a 2 ek. vizet.
2. Jó kemény habot verünk fel robotgéppel.
3. Ha a hab már kemény, belekeverjük a cukrot.
4. Egyenként belekeverjük a tojások sárgáját.
5. Folyamatos keverés mellett beletesszük a lisztet, pudingport, kakaót és végül az olajat.
6. Kikent, morzsával beszórt formába öntjük.
7. Előmelegített sütőben, közepes lángon tűpróbáig sütjük.
8. Rácsra borítjuk, és hagyjuk kihűlni.
9. Ha kihűlt a tészta, 3 részre vágjuk.
10. A krémes túrót ízesítjük cukorral, vaníliával és reszelt narancshéjjal.
11. Jól elkeverjük, és a piskóta karikák közé kenjük.
12. A tetejére 3 dl szűrt narancsléből és a pudingporból zselét készítünk: a narancslevet ízesítjük cukorral, és feltesszük főni. A pudingport elkeverjük kevés narancslével, és belefőzzük a forrásban lévő narancslébe.
13. Sűrűre főzzük, és melegen a torta tetejére kanalazzuk, és elsimítjuk. (Gyorsan kell vele dolgozni, mert nagyon gyorsan megdermed.)


Tejszínhabos málnatorta

Piskótához:
* 7 db házi tyúktojás
* 15 dkg kristálycukor
* 15 dkg liszt

Málnakrém töltelékhez:
* 30 dkg málna
* 3 tojásságra
* 3 ek cukor
* 2 ek liszt
* 2 dl tej
* 25-30 dkg sütőmargarin
* 20 dkg porcukor
* 1/2 citrom leve
* 1 cs vaníliás cukor
* 1 dl Triple Sec (pl. Cointreau )

Tejszínhabos krémhez:
* 1 l nagyon lehűtött tejszín
* 10 dkg porcukor
* 1 dkg habfixáló

A 16 szeletes piskóta készítése:
1. A tojásokat kettéválasztjuk.
2. A lisztet átszitáljuk.
3. A tojás sárgákat a cukor 2/3 részével kihabosítjuk.
4. A tojásfehérjéket habbá verjük. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a maradék (1/3 rész) cukrot, és teljesen habbá verjük.
5. A tojásfehérjehab 1/3-ad részét fakanállal lassan hozzákeverjük a sárgájához, teljesen elkeverjük. Utána a tojásfehérjehab 2/3 részét is hozzákeverjük.
6. Az összekevert habba óvatosan beleforgatjuk a lisztet.
7. A kész piskótatésztát 24cm-es (16 szeletes) tortaformába töltjük.
8. Homorú alakúra húzzuk ki a piskótatésztát, hogy a kész kisült piskóta egyenletes vastag legyen és mindenhol jól átsüljön.
9. A tortasütés 2 ütemben történjen: először 10-15 percig magasabb (160-170C), azután alacsonyabb (150C) hőmérsékleten, hogy jól átsüljön, de ne égjen meg a piskóta. (A sütés első szakaszában ne nyitogassuk a sütőajtót, mert összeesik a piskótatészta.) Tűpróbáig sütjük. Kivesszük a sütőből és rácsra fordítva (ami alulról szellőzik) hűlni hagyjuk.

Málnakrém készítése:
1. A málnát legalább egy órára a Triple Sec-be áztatjuk, majd lecsöpögtetjük.
2. A tojás sárgákból a liszttel, a cukrokkal és a tejjel sűrű krémet főzünk. Kihűtjük, és a porcukorral habosra kevert margarint lazítjuk vele.
3. A málnát összetörjük, pár szem kivételével hozzákeverjük, és ízesítjük a citrom levével.

Összeállítás:
1. A kihűlt tortakarikát három lapba felvágjuk (aki szereti, egy kis Triple Sec-el meglocsolhatja a tortalapokat) és ezután megkenjük a málnakrémmel.
2. A tejszínhabos krémhez: habbá verjük a hideg tejszínt, majd hozzáadjuk a porcukrot és a habfixálót.
3. A betöltött tortát körbehúzzuk tejszínhabbal, és tejszínrózsákkal feldíszítjük a szélét. Majd a tortára feltesszük a félretett 16 db legszebb lecsepegtetett málnaszemet.
4. A tortacsodát 1 órára betesszük a hűtőbe, majd tálaljuk.


Epres-mogyorós torta

Tésztához:
* 4 tojás
* 2 ek cukor
* 4 ek liszt
* 2 ek darált mogyoró
* 5 dkg vaj
* 3 ek eperlekvár
* fél citrom reszelt héja
* kevés citromlé

Krémhez:
* 10 dkg vaj
* 5 ek eperlekvár
* 1 tojás
* fél dl tejszín
* 2 csomag habfixáló

Töltéshez:
* eperdzsem

Díszítéshez:
* eper

Tészta készítése:
1. A tojások fehérjéből a cukorral és pár csepp citrommal kemény habot verünk.
2. Egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját.
3. Majd kanalanként a lisztet.
4. Aztán a mogyorót.
5. Majd az eperlekvárt. Citromhéjat reszelünk rá, és kevés citromlét facsarunk.
6. Lazán a masszához keverjük.
7. Végül az olvasztott, lehűtött vajat adjuk, lazán keverjük tovább.
8. Sütőpapírral bélelt vagy vajazott-lisztezett tepsibe /tortaformába öntjük.
9. Forrón előmelegített sütőbe tesszük, pár perc után takarékra véve megsütjük.
10. A megsült piskótát éles késsel körbevágjuk, kristálycukorral szórt deszkára borítjuk, a fenekéről lehúzzuk a sütőpapírt.
11. Megvárjuk, míg kihűl.
12. Levágjuk a két szélét, ahol ’kanyarodik’ a tepsi, szabályos téglalap marad. (Négyszögletes tortát készítünk ezúttal.) A levágott szélekkel az edényben maradt krémet töröljük majd ki, és jól megesszük.
13. Igyekszünk pontosan kettévágni a tésztát.
14. Az egyik lapot a fenekére fordítjuk (ahonnan lehúztuk a sütőpapírt), a tetejére merjük a krémet, majdnem mindet.
15. Az eperdzsem darabjaival (a dzsemben főtt egész eperszemekkel) borítjuk.
16. Ráfektetjük a másik lapot úgy, hogy a feneke legyen ezúttal felül.
17. Egyenletesen lenyomkodjuk.
18. A lapok közül kitüremkedő krémmel körbevonjuk a tortát és betesszük a hűtőbe.
19. Legalább két órát várunk, kivesszük, a maradék krémmel kiigazítjuk a krémborítást, friss eperszemekkel dekoráljuk.
20. Átadjuk a célszemélynek.
21. Együtt megesszük.

Krém készítése:
1. A vajat a lekvárral jól kikeverjük.
2. Hozzáadjuk a tojást, azzal is kikeverjük.
3. Adjuk a tejszínt, a habfixálót, elkeverjük.
.)

Citromhabos rolád (cukorbetegeknek is)

Tésztához:
* 6 tojás sárga
* 25 g víz
* 120 g glukonon (cukormentes édesítőszer granulátum)
* 6 felvert tojásfehérje
* 90 g liszt (BL55)
* 2 g sütőpor

Krémhez:
* 600 g felvert tejszínhab
* 45 g glukonon
* 1 citrom héja és leve
* 1/2 cs zselatinpor (5 g)

1. 1. A masszához a tojás sárgákat, a vizet és a glukonont krémesre keverjük.
2. A tojásfehérjét keményre verjük és a sütőporral elkevert liszttel óvatosan összekeverjük az egészet.
3. Sütőpapírra kenjük,150 C-on,15 perc alatt megsütjük.
4. Ha a tészta kihűlt, megkenjük a krémmel, amihez 2,5 dl vízben felmelegítjük a zselatint, és ha már langyos belekeverjük a citrom levét, reszelt héját. Az egészet a glukononnal keményre vert tejszínhabhoz keverjük.
5. Feltekerjük.
6. A rolád oldalára is krémet kenünk és citromszeletekkel díszítjük.


Arab kávétorta

A tésztához:

* 25 dkg cukor
* 6 db tojás
* 5 dkg reszelt csokoládé
* 2 kk finomra őrölt szemes kávé
* 1/4 cs sütőpor
* 1/2 cs vaníliás cukor
* 4 ek liszt

A krémhez:
* 15 dkg porcukor
* 3 tojássárgája
* 1 egész tojás
* 1 cs vaníliás cukor
* 2 dl tej
* 2 ek erős fekete kávé
* 5 dkg főzőcsokoládé
* 20 dkg puha vaj (vagy margarin)

A tészta készítése:
1. A cukrokat a tojás sárgákkal habosra kavarjuk.
2. Belekeverjük a reszelt csokoládét, az őrölt kávét, a sütőport, és a lisztet.
3. Legvégül a tojások kemény habját könnyedén hozzáforgatjuk.
4. Vajazott, lisztezett tortaformában közepes tűznél megsütjük.
5. Amikor kihűlt, két lapra vágjuk.

A krém készítése:
1. A porcukrot a tojás sárgákkal, az egész tojással, a vaníliás cukorral és a tejjel állandó kavarás mellett sűrűre főzzük.
2. Időközben hozzáadjuk az erős feketekávét és a főzőcsokoládét.
3. Amikor kihűlt, a krémhez keverjük a habosra kikevert vajat (vagy margarint).
4. Ezzel a krémmel töltjük és vonjuk be a tortát.
5. A tetejét díszíthetjük tortadarával, vagy csokoládéforgácsokkal is..)


Málnás Charlotte (cukorbetegeknek is)  

A piskótatekercshez:
* 6 tojás
* 6 evőkanál finomliszt liszt (120 g)
* 5 csapott evőkanál édesítő (szorbit)
* pár kanál málnalekvár
* pár evőkanál rum

A krémhez:
* 1/2 liter tejszín
* 1/4 kg málna
* 1 teáskanál édesítő (sztevia)
* 1 zacskó zselatin


1. A sütőt bekapcsoljuk 220 fokra állítva.
2. A tojások fehérjét a sárgájától szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a robotgéppel.
3. Továbbverjük az édesítővel, majd a tojássárgájával. Ezután jön a liszt, azzal már nem verjük, hanem kanállal óvatosan, hogy ne törjön össze a hab, elkeverjük.
4. A sütőhöz kapott nagy, lapos tepsit sütőpapírral kibéleljük, és rásimítjuk a masszát. A sütőt 180 fokra állítjuk, és a tésztát megsütjük. Nagyon hamar megsül.
5. Még melegen, a sütőpapírral együtt szorosan feltekerjük, és hagyjuk kihűlni. (Régebben én is nedvesített konyharuhába tekergettem, de rájöttem, hogy erre semmi szükség. A sütőpapírral együtt feltekerve remek tekercs lesz, egy művelet megspórolva, és nem kell kimosni a konyharuhát.)
6. Amikor kihűlt, a sütőpapírt lehúzzuk róla, és megkenjük a málnalekvárral*, visszatekerjük, és vékony szeletekre vágjuk.
7. Pár szem szép málnát félreteszünk a díszítéshez, a többinek a felét le turmixszoljuk, összekeverjük az édesítővel és a zselatinnal, hozzáöntünk kb 1 dl vizet, és jó melegre megfőzzük, de nem forraljuk fel. A tejszínt kemény habbá verjük, majd elkeverjük a kihűlt, zselatinos málnával. Hozzákeverjük a maradék málnát is.
8. Egy gömbölyű tálat kibélelünk a piskótaszeletekkel, meglocsoljuk egy kis rummal, és beleöntjük a málnás, tejszínes krémet. Ezután be a hűtőbe, és várhat másnapig.
9. Tálaláskor a szélét egy késsel meglazítjuk, és kiborítjuk egy tálra.
10. Tejszínhabbal és a félretett málnaszemekkel díszíthetjük.
11. A málnalekvárhoz a málnát egy lábosba tettem, beledobtam egy vanília rudat, kevés édesítőt, és addig főztem, amíg besűrűsödött. Nem adtam hozzá semmi tartósítót, pár napig a hűtőben így is elállna, ha nem fogyna el.


Ribizlis pohárdesszert

* 200 g piros ribizli (nyáron friss, különben fagyasztott)
* 1 tasak vaníliás pudingpor
* 300 ml tej
* 2 ek kristály cukor
* 3 db babapiskóta
* 1 tojásfehérje
* 1 ek porcukor


1. A tej felét a pudingporral csomómentesre keverjük, a másik felébe pedig beletesszük a kristálycukrot és felforraljuk.
2. A babapiskótákat egy pillanatara belemártjuk a forró tejbe, hogy megpuhuljanak, majd félretesszük. A tűzről levéve, állandó keverés mellett belekeverjük a tejbe a hideg pudingporos tejet, visszatesszük a tűzre, továbbra is keverjük, amíg a puding a kívánt állagra sűrűsödik.
3. Előveszünk két poharat és következik a rétegezés: a megpuhult babapiskótákból morzsolunk az aljukra, erre pudingot öntünk, ribizlit szórunk (a ribizliből egy maréknyit félreteszünk a ribizli habhoz), ismét a piskóta jön, aztán a puding és a ribizli.
4. A poharak tetejét ribizli habbal zárjuk, ehhez a tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük és a végén hozzáadjuk, a bot mixer ˙(erre a célra megfelelő) pengéjével pépesített, ribizlit. A ribizli habot rákanalazzuk a poharak tetejére, a hab közepébe egy-egy szem ribizlit ültetünk. Behűtve tálaljuk. Fogyasztás előtt jót tesz neki egy nap a hűtőben.


Ördögpirula  

* 15 dkg porcukor
* 15 dkg őrölt mandula
* 5-10 dkg lereszelt ét-, vagy tej csoki (ki mennyire szereti csokisan)
* 1 tojásfehérje
* 1 narancs lereszelt héja
* fél narancs leve vagy rum (érzéssel)
* 8 dkg rumba áztatott mazsola (kihagyható)

bevonáshoz
* 20 dkg csokoládé

1. Áztassuk rumba a mazsolát fél órára.
2. A porcukrot, a mandulát, a narancshéjat és levét a mazsolával együtt keverjük össze.
3. Egy lábasban olvasszuk fel a csokit, egy-két kanálnyi vízzel, öntsük a száraz keverékre. Robotgéppel dolgozzuk össze.
4. Verjük fel a tojásfehérjét egy csipet sóval és adjuk a keverékhez. Nem baj, ha a fehérje itt most összetörik.
5. Nagyon lassú tűzön olvasszuk össze, kb. 15 percig. Akkor jó, ha már nem ropog a cukor a fogunk alatt.
6. Kicsit hűtsük ki, majd vizes kézzel formázzunk belőle szaloncukorformát vagy bonbont. Ez az adag kb. 30-35 darabra elegendő.
7. Mártsuk a vízgőz felett megolvasztott csokiba - használhatjuk a kezünket vagy villát - és tegyük rácsra vagy sütőpapírra száradni.


öszibarackos torta  

A tésztához:
* 6 tojás
* 6 ek cukor
* 2 cs vaníliás cukor
* 24 dkg darált dió
* 2 ek rum
* citromlé

A krémhez:
* 40 dkg őszibarack (befőtt)
* 1 l őszibarack lé
* 3 cs vanília puding
* 6 ek cukor
* 3 cs vaníliás cukor

A tejszínhabhoz:
* 2,5 dl tejszín
* 2 ek cukor
* 2 zacskó habfix
* 2 ek rum

A tetejére:
* 3 dkg étcsokoládé

A tészta elkészítése:
1. A tojások fehérjéből a cukorral és pár csepp citromlével kemény habot verünk.
2. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját, majd pár kanalanként a darált diót.
3. Vajazott, lisztezett formába öntjük. Forró sütőbe tesszük, és takarékon megsütjük.
4. A formában hagyjuk kihűlni.
5. A tortaforma karimáját letöröljük és sütőpapír csíkot helyezünk a karima belsejébe.
6. A diós piskótát rummal meglocsoljuk. A krémet melegen a piskótára öntjük, hagyjuk kihűlni.
7. A tejszínhabot a tetejére kenjük, majd arra reszeljük a csokoládét.

A krém elkészítése:
1. Az őszibarackot falatnyi darabokra vágjuk.
2. A pudingport a cukorral és a vaníliás cukorral elkeverjük. Kevés hideg őszibaracklevet adunk hozzá.
3. A többi őszibaracklevet felforraljuk és állandó keverés közben hozzáadjuk a cukorral és őszi lével kevert pudingport.
4. Pár percig keverjük, majd hozzákeverjük a darabolt őszibarackot is.
5. Melegen a piskótára öntjük, elsimítjuk.

A tejszínhab elkészítése:
1. A cukorral kemény habot verünk a tejszínből.
2. Hozzáadjuk a habfixet és a rumot.
3. A kihűlt krémre simítjuk
.

Amerikai krémes   

A tésztához:
* 7 tojás sárgája
* 20 dkg cukor
* 20 dkg liszt
* 1 cs sütőpor
* 2 ek kakaó
* 13 ek víz

A krémhez:
* 7 tojás fehérje
* 7-10 ek cukor
* 2 cs vaníliás pudingpor
* 6 dl víz

Díszítéshez:
* 3-4 dl tejszín (vagy Hulala)
* reszelt csokoládé

1. A tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, a vízzel, majd hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet és a kakaót.
2. Közepes lángon (kb 180 fok) kb. 20 percig sütjük. (A tepsi mérete: 27 x 37 cm.)
3. A tojás fehérjét a cukorral kemény habbá verjük.
4. A pudingport a vízzel simára keverjük és felfőzzük. Még forrón összekeverjük a habbal és a tészta tetejére kenjük.
5. További 10-15 percig szintén közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Majd hagyjuk teljesen kihűlni.
6. A tejszínt kemény habbá verjük, és a teljesen kihűlt tészta tetejére kenjük. Reszelt csokoládéval jól
megszórjuk
.

Mandulás-csokis piskóta  

* 6 tojás
* 6 ek cukor
* 20 dkg őrölt mandula
* 1 narancs reszelt héja

A krémhez:
* 1/2 l habtejszín
* 10 dkg cukor
* 10 dkg étcsokoládé
* 1 ek kakaópor
* 1 tk rumaroma vagy 1/2 dl rum

A díszítéshez:
* 5 dkg mandulaforgács

1. A krém hozzávalóit előző nap fölforraljuk, és egy napra hűtőbe tesszük.
2. A tojásokat szétválasztjuk.
3. A tojások fehérjét habbá verjük, félidőben kanalanként hozzáadjuk a cukrot és kemény habbá verjük.
4. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, ezzel is tovább habosítjuk.
5. A mandulát és a narancshéjat óvatosan a habba forgatjuk.
6. Lisztezett tepsiben, 170 fokon kb. 10 perc alatt, tűpróbáig megsütjük.
7. Az előző nap felfőzött krémet alaposan kikeverjük. (A tejszínhabnál sűrűbb, de a vajkrémnél könnyebb krémet kapunk.)
8. A kihűlt tészta tetejére kenjük a krémet.
9. Tetejét pirított mandulaforgáccsal megszórjuk, tetszés szerint szeleteljük.


Raffaello szelet  

A tésztához:
* 6 tojásfehérje
* 20 dkg cukor
* 10 dkg liszt
* 10 dkg kókuszreszelék
* csipetnyi só
* késhegynyi sütőpor

A krémhez:
* 6 tojássárgája
* 1 cs vaníliás pudingpor
* 4 dl tej
* 25 dkg cukor
* 25 dkg margarin
* 1 cs Dr. Oetker zselatin fix
* 1 mk mandulaaroma
* 10 dkg kókuszreszelék

1. A tojásfehérjéket a cukorral, sóval felverjük kemény habbá, majd a lisztet a sütőport és a kókuszt hozzákeverjük.
2. gy kb 27 x 35 cm-es tepsibe sütőpapírt teszünk, beleöntjük a tésztát és kb. közepes lángon (180 fokon), légkeveréses sütőben 20 percig sütjük (nem szabad pirosra sütni, mert akkor kemény, rágós lesz a tészta).
3. A tojás sárgákat a tejjel, a cukorral, a mandulaaromával és a pudingporral összekeverjük és pudingot készítünk belőle.
4. Ha kihűlt, akkor a margarinnal és a zselatin fix-szel robotgép segítségével kikeverjük, rákenjük a tészta tetejére és megszórjuk a kókuszreszelékkel.
5. Hűtőben dermesztjük, majd szeleteljük.


Gesztenyetorta
 

tésztához :
* 6 tojás
* 6 púpos ek porcukor
* 6 ek liszt
* 1 tk sütőpor
* citromhéj

töltelékhez :
* 25 dkg gesztenyepüré
* 2 ek porcukor
* 1 dl tejszín
* 2 ek rum
* 10 dkg vaj
* csokoládéreszelék

1. A tojásokat a porcukorral 20 percig gépi habverővel a legmagasabb fokozaton felverjük.
2. A lisztet, reszelt citromhéjat és a sütőport összekeverjük, majd lazán beleforgatjuk a felvert tojásokba.
3. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük.
4. Előmelegített, forró sütőben 200 fokon 5 percig, majd 175 fokon további 10 percig sütjük.
5. Amikor kihűlt a piskóta, 3 felé vágjuk, és a gesztenyés töltelékkel megkenjük.
6. A töltelékhez a vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a rumot és a gesztenyemasszát, jól összekeverjük, majd a kemény habbá vert tejszínnel lazán elvegyítjük.
7. A lapokat megtöltjük a krémmel, egy kevés krémmel pedig bevonjuk a tetejét és csokoládé reszelékkel megszórjuk.


Joghurtos sárgabarack torta  

* 2 tojás
* 16 + 6 dkg cukor
* 2 cs. vaníliás cukor
* csipet só
* 10 dkg liszt
* 1 tk sütőpor
* 24 g (12 lap) étkezési zselatin
* 1 doboz sárgabarack befőtt (850 ml)
* 3,5 dl joghurt
* 5 dl Hulala vagy tejszín
* 20 dkg zsíros tehéntúró
* 2 dl tojáslikőr
* 2-3 dkg finomra aprított, sózatlan mogyoró
* margarin (a forma kikenéséhez)

A tojások fehérjét 2 ek hideg vízzel felverjük. Beleszórunk 8 dkg cukrot és egy zacskó vaníliás cukrot. Sózzuk, beledolgozzuk a tojások sárgáját és beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet.
A masszát 26 cm-es, az alján margarinnal megkent kapcsos teflon tortaformába simítjuk.
Előmelegített sütőben 175 fokon 15-20 percig sütjük. A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
A lecsöpögtetett befőttet feldaraboljuk.2.5 dl tejszínt habbá verünk, és hűvös helyre állítjuk. (Ha tejszínt használunk, akkor habfixálót is érdemes beletenni. Ebbe a tortába Hulala került.)
 A piskótát kivesszük a formából, a tálalásra szánt tálra helyezzük, felpattintjuk köréje a karimát. A túrót elkeverjük a joghurttal, 7-8 dkg cukorral és a maradék vaníliás cukorral.
A feloldott zselatint forráspontig melegítjük (hogy elolvadjon), belekeverjük a likőrbe, majd kevés kivételével beleforgatjuk a barackkockákat és a tejszínhabot is. A piskótára simítjuk és éjszakára a hűtőbe tesszük. A maradék tejszínt a maradék cukorral felverjük.
A torta oldalát megkenjük, és a mogyoróval megszórjuk. A maradék habból a torta tetejére rózsákat nyomunk és a félretett barackkockákkal díszítjük. Közepére mogyorót szórunk.
Fogyasztásig a hűtőben tároljuk.


Joghurt torta  

* 6 dl gyümölcs joghurt
* 6 ek cukor
* 3 ek zselatin
* 4 dl habtejszín
* szögletes háztartási keksz
* piskóta korong
* gyümölcs
* tetejére gyümölcskocsonya
* margarin a tortaforma kikenéséhez

1. A joghurtot a cukorral meglangyosítjuk, belerakjuk a zselatint és addig melegítjük, amíg a zselatin feloldódik. Ha kész, hagyjuk hűlni.
2. A tejszínt kemény habbá verjük, és ha a joghurt már csak kicsit langyos, a tejszínhabot beleforgatjuk.
3. Egy kapcsos tortaformát margarinnal kikenünk.
4. Az alját kirakjuk keksszel, majd ráhalmozzuk a massza harmadát. Arra a piskótát tesszük, majd megint egy rész masszát. Arra a gyümölcsöket, majd az utolsó rész masszát és a tetejére megint gyümölcsöket.
5. Betesszük a hűtőbe, és ha megdermedt, akkor a tetejére kihűlt gyümölcskocsonyát teszünk.


Raffaello golyók  

* 160 g sovány tejpor
* 60 ml víz
* 96 g olvasztott vaj
* 85 g porcukor
* 80 g kókuszreszelék
* kb. 45 szem hántolt mandulaszem

forgatáshoz
* kókuszreszelék

1. A vizet és a cukrot feltesszük főni.
2. Közben egy tálban összekeverjük a tejport a kókuszreszelékkel.
3. Mikor forr a víz, levesszük a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a kókuszreszelékes tejport, valamint hozzáöntjük az olvasztott vajat. Simára keverjük a masszát.
4. A kész masszát hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, golyókat formázunk a masszából, melybe hántolt mandulaszemeket teszünk.
5. Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatjuk.


Kapucíner torta  

Tészta:
* 6 tojás
* 6 ek porcukor
* 1 dl étolaj
* 6 ek liszt
* 2 ek kakaópor
* 1 csomag sütőpor

Krém:
* 1,5 l tej
* 6 cs tejszín ízű pudingpor
* 40 dkg margarin
* 10 ek porcukor
* 2 ek keserű kakaópor
* 2 ek lefőzött erős feketekávé

Tetejére:
* 100 g tortabevonó
* 5 dkg margarin
* kakaós ostya rudak

1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra keverem, hozzáadom az olajat , majd felváltva, óvatosan belekeverem a kemény habbá vert tojásfehérjét és a sütőporral, kakaóval elkevert lisztet.
2. Előmelegített 190 °C - os sütőben, sütőpapírral bélelt tortaformában kb. 40 percig sütöm. (Tűpróba!) Rácson hűlni hagyom.
3. A krémhez a pudingokat a tejjel és a cukorral felfőzöm, majd hűlni hagyom.
4. A puha margarint a pudinghoz adom. Habverővel krémesre keverem.
5. A krémet elfelezem, az egyikbe a kakaópor kerül ízesítésre, a másikba a kávé. Itt érdemes megkóstolni a krémet és ízlésünk szerint édesíteni! Én csak a kávés felébe tettem 1 evőkanál porcukrot.
6. A csatos tortaforma aljára teszem a kakaós piskótát.
7. A tésztára kenjük a kakaós krémet, arra pedig a kávés krémet simítjuk.
8. Én este készítettem el a tortát, éjszakára hűtőbe tettem.
9. Másnap a tortabevonót megolvasztottam 5 dkg margarinnal, krémesre kevertem és a torta tetejére simítottam.
10. Miután megdermedt a csoki máz, ostya rudakkal díszítettem.


Rigó Jancsi muffin  

Tésztához :
* 10 dkg liszt
* 1/2 kk sütőpor
* 2 dkg kakaópor (cukrozatlan)
* 4 tojás
* 12 dkg porcukor
* csipet só

Krémhez :
* 10 dkg étcsokoládé
* 3 dl habtejszín

Mázhoz :
* 15 dkg étcsokoládé
* 6 dkg vaj

1. Előző este a krémhez felolvasztjuk a darabokra tört csokoládét a tejszínben. Megvárjuk, míg kihűl és hűtőbe tesszük.
2. A tojás sárgákat habosra verjük a cukor kétharmadával.
3. A tojásfehérjéket keményre verjük, a vége felé hozzáadjuk a maradék cukrot.
4. A lisztet összeszitáljuk a kakaóporral, belekeverjük a sütőport.
5. A cukros tojás sárgákhoz forgatjuk óvatosan a tojáshabot, és vigyázva belekeverjük a lisztes egyveleget is.
6. A muffin tepsi mélyedéseit papír kapszlikkal béleljük, elosztjuk bennük a masszát és légkeverésen 175 fokra előmelegített sütőben kb. 16 perc alatt megsütjük (tűpróba!).
7. A kihűl muffinok tetejét 1,5-2 cm vastagan levágjuk.
8. A hűtő hideg csokis tejszínt robotgéppel kemény habbá verjük. Habzsákból a lefejezett muffinokra nyomjuk a krémet.
9. A csoki mázhoz vízgőz felett összeolvasztjuk a darabokra tört csokit és a vajat, kicsit hűlni hagyjuk, majd belemártogatjuk a "muffin tetőket".
10. Nincs más hátra, mint a muffinok tetejét a helyükre tenni és megvárni, míg megszilárdul a csoki máz.
11. Tálalásig hűtőben tartjuk.


Csokis mignon  

Piskótához:
* 4 tojás
* 4 ek porcukor
* 4 ek liszt
* 1 kk sütőpor
* 1 citrom reszelt héja

Krémhez:
* 2 tojássárgája
* 2 púpos ek liszt
* 1,5 dl tej
* 20 dkg vaj
* 20 dkg étcsokoládé, megolvasztva
* 10 dkg reszelt étcsokoládé
* 15 dkg porcukor

Bevonáshoz:
* 30 dkg porcukor
* 2 közepes méretű narancs leve
* 2 ek kakaópor

Piskóta elkészítése:
1. Az egész tojásokat a porcukorral kb. 20 percig gépi habverővel keverjük.
2. A sütőporral elvegyített lisztet kis adagokban hozzákeverjük a tojásos-cukros masszához. Végül a reszelt citromhéjat is hozzákeverjük a tésztához.
3. A sütőt a legmagasabb hőmérsékletre előmelegítjük, 20 perccel a sütés előtt.
4. A sütőpapírral bélelt tepsire öntött tésztát az előmelegített sütőbe tesszük és mérsékeljük a hőt 200 fokra. Öt perc elteltével még tovább csökkentjük a sütési hőt, 175 fokra. Így pedig 10 percig sütjük (tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e).

Krém elkészítése:
1. A tojás sárgákat a liszttel és egy kis tejjel simára keverjük.
2. Közben a maradék tejet feltesszük melegedni, és a tojásos keveréket folytonos keverés mellett hozzáöntjük. Addig főzzük, míg sűrű nem lesz.
3. A tűzről lehúzva belekeverünk 5 dkg vajat, majd kihűtjük.
4. Amíg a tojásos krém hűl, 15 dkg vajat a porcukorral simára keverjük.
5. Hozzáadjuk a még folyós, de nem meleg felolvasztott ét csokit. Alaposan összekeverjük és hozzáadjuk a reszelt csokit.
6. A tojásos és a csokis krémet összekeverjük.

Összeállítás:
1. A piskótát két egyenlő részre vágjuk.
2. Az egyik piskótára rásimítjuk a tölteléket, majd rátesszük a tetejét és egyenlő méretű kockákra vágjuk. (Ne legyenek túl kicsik sem a kockák, mert akkor könnyen eldőlnek.)
3. Bevonás előtt célszerű 1,5 órára a hűtőbe tenni.

Máz készítése:
1. A porcukrot a narancsok levével jól kikeverjük: fokozatosan adagoljuk a cukorhoz a narancslevet, kb. 10 percig keverjük, hogy jó sűrű masszát kapjunk.
2. Apránként hozzáadjuk a kakaóport is és jól elkeverjük.

Bevonás:
1. Rácsra tesszük a lehűtött mignon kockákat és kiskanál segítségével rácsurgatjuk a bevonó masszát, lapos késsel az oldalukon is elsimítjuk.
2. Hűvös helyre téve hagyjuk megdermedni a mázat. (Egy éjszakán át nyugodtan állni hagyhatjuk fogyasztás előtt.)


Csoki hercegnö

A piskótához:
* 135 g finomliszt
* 7 tojás
* 90 g kristálycukor
* 50 g keserű kakaó

A csoki krémhez:
* 4 tojássárgája
* 40 g kristálycukor
* 1,25 dl tej
* 300 g tej csoki
* 75 g ét csoki
* 1 dl tejszín

1. Egy tálba összeszitáljuk a lisztet és a kakaót, majd félretesszük.
2. 4 egész tojást és a 3 tojássárgáját habverővel összedolgozzuk, míg sűrű krém lesz belőle.
3. A cukorral a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd váltakozva beleforgatjuk a tojássárgás masszába a lisztes keveréket és a felvert habot.
4. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, magassága körülbelül 1,5 cm legyen. 180 fokon, előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Miután kihűlt, négy egyforma téglalapot vágunk belőle.
5. Közben elkészítjük a krémet: nagy lukú reszelőn lereszeljük a tej csokit, az ét csokit vízgőz felett megolvasztjuk.
6. Habosra keverjük a tojások sárgáját a cukorral.
7. Felforraljuk a tejet egy lábosban és levesszük a tűzhelyről.
A tej felét folyamatosan keverve, óvatosan hozzáadjuk a tojásos masszához, majd a másik felét is beledolgozzuk és visszahúzzuk a tűzhelyre.
8. Hozzáadjuk a tej-és ét csokit, amikor kihűlt a keményre felvert tejszínt is vigyázva belekeverjük.
9. A krémet teljesen lehűtjük - fagyasztóba tesszük 20 percre, míg a massza sűrű lesz.
10. Elkenjük a piskótalapon, majd lefedjük egy másikkal. Tetejére kakaóport szitálunk és hűtőbe tesszük egy éjszakára. Ugyanígy járunk el a másik két piskótalappal is.


Angol süti 

Tésztához:
* 300 g liszt
* 300 g porcukor
* 250 g margarin
* 9 db tojás
* 1 cs sütőpor
* 1-1 cs vanília-, puncs-, és csokoládé ízű pudingpor
* csipetnyi só

Krémhez:
* 2 cs vanília ízű pudingpor
* 5 dl tej
* csipetnyi só
* 2 cs vaníliás cukor
* 200 g porcukor
* 250 g margarin

Mázhoz:
* 100 g étcsokoládés tortabevonó
* 50 g margarin
* 2 ek kakaópor

A tészta elkészítése:
1. A tojásokat kettéválasztjuk úgy, hogy a fehérjéket hármasával külön-külön pohárba teszük.
2. Kimérünk háromszor 100 g lisztet és elkeverjük benne az egyenlően elosztott sütőport, és egyenként a különböző ízű pudingporokat.
3. Egy 25x35 cm-es magas falú tepsit kizsírozunk, és szalvétával béleljük.
4. A margarint habosra keverjük a tojások sárgájával, a porcukorral és a csipetnyi sóval. Ezután három egyenlő részre osztjuk.
5. Az első részbe belekeverjük a vanília ízű pudingporral elkevert lisztet (ha szükséges kevés tejjel hígíthatjuk a masszát) és óvatosan beleforgatjuk a 3 tojásfehérjéből vert kemény habot. A tepsibe simítjuk és előmelegítet sütőben, 200 C-on, 10 perc alatt tűpróbáig sütjük. Egy deszkára kiborítjuk és ha kicsit hűlt, lehúzzuk róla a szalvétát.
6. Ha a tepsi kicsit hűlt, enyhén kizsírozzuk és szalvétával béleljük. Ugyanígy sütjük meg a puncs és a csokoládé ízesítésű lapokat is, majd hagyjuk kihűlni.

A krém elkészítése:
1. A vanília ízű pudingporokat 2 dl tejben csomó mentesen elkeverjük. A maradék tejet főni tesszük a csipet sóval, majd folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük benne a pudingport. A tűzről levéve többször megkavarjuk, amíg teljesen ki nem hűl.
2. A margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukrokkal, majd a kétféle krémet összekeverjük.
3. A krém felét egyenletesen elkenjük a csokoládés lapon. Erre tesszük a puncs ízű lapot, majd a maradék krémet és végül a vaníliás lapot.

A csoki máz elkészítése:
1. A tortabevonót kis darabokra törjük és gőz fölött összeolvasztjuk a margarinnal és a kakaóporral. A gőzről levéve kicsit hagyjuk hűlni, majd vizezett késsel a sütemény tetejére simítjuk.
2. Ha a csoki máz megszilárdul, vízbe mártott éles késsel hosszúkás szeleteket vágunk belőle.


Gyümölcsrizs 

* 2 dl víz
* 20 dkg rizs
* 5 dl tej
* 4 zacskó vaníliás cukor
* 4 dl tejszín
* 2 csomag habfixáló
* 3 ek kristálycukor
* 40 dkg vegyes gyümölcs (mélyhűtött is lehet)
* 5 dkg vaj vagy margarin

1. A rizst átválogatjuk, megmossuk és 2 dl forrásban lévő vízbe dobjuk. Néha megkeverjük és addig főzzük, amíg a vizet fel nem szívja.
2. Hozzáöntjük a tejet, beletesszük a csipet sót és a vajat. Beleszórunk 2 csomag vaníliás cukrot és 3 evőkanál kristálycukrot. Lefedve 3-4 percig forraljuk, majd lekapcsoljuk a főzőlapot és fedő alatt, a gőzben hagyjuk megpuhulni.
3. A tejszínt 2 csomag vaníliás cukorral habbá verjük, ha szükséges habfixálóval segíthetünk javítani az állagán.
4. A kihűlt tejberizsbe keverjük.
5. Tálkákba szedjük. (1 réteg tejszínes rizs, 1 réteg gyümölcs és így tovább.)
6. Hidegen tálaljuk.


Császármorzsa 

* 200 g búzadara
* 150 g liszt
* 1/2 l tej
* 1 citrom reszelt héja
* 2 maréknyi mazsola
* 4 tojás
* 4 ek porcukor
* 8 dkg vaj
* csipet só

tálaláshoz
* porcukor
* sárgabarack lekvár

1. A búzadarát, a lisztet és a tejet csomómentesen elkeverjük. Belereszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a mazsolát és a sót. Lefedjük és hűtőben állni hagyjuk legalább 5-6 órát, de az sem baj, ha egy egész éjszakára ott marad.
2. A tojás sárgákat a hűtőből kivett masszához keverjük.
3. A tojásfehérjéket az átszitált porcukorral kemény habbá verjük és óvatosan hozzáforgatjuk a tésztához.
4. Nagy serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét és a massza felét beleöntjük. Közepes lángon sütjük, s amikor a tészta alja megszilárdult, egy fa spatula segítségével negyedeljük, a negyedeket átfordítjuk a másik oldalukra.
5. Miközben a tészta másik oldala sül, a spatulával apróra daraboljuk/ tördeljük, folyamatosan átforgatjuk a morzsákat, hogy minden oldalról szépen piruljanak. Tálra szedjük.
6. Ugyanígy járunk el a maradék tésztával.
7. Forrón kínáljuk: porcukorral meghintve és meleg sárgabarack lekvárral meglocsolva.


Rizskoch 

* 1 liter tej
* 1 dl víz
* 25 dkg rizs
* kevés cukor
* 1 rúd vanília vagy 2 zacskó vaníliás cukor
* 5 tojás

1. A tejet és a vizet egy lábasba öntjük. Hozzárakjuk a rizst, cukorral ízesítjük. Beledobjuk a vanília rudat (vagy a vaníliás cukrot).
2. A rizst megfőzzük és kihűtjük.
3. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját belekeverjük a már kihűlt rizsbe. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan hozzákeverjük a rizshez.
4. Egy magasabb falú tepsit kivajazunk, kilisztezünk és ebbe öntjük bele a masszát.
5. Közepesen meleg sütőben arany barnára sütjük.
6. Lekvárral tálaljuk.


Csokimousse-gesztenyemousse torta 

A torta alapjához:
* 15 dkg liszt
* 6 dkg cukor
* 6 dkg vaj
* 1 tk sütőpor
* 1 egész tojás

A felső csigás és az oldalsó csíkos piskótához:
* 5 egész tojás
* 6 púpozott ek cukor
* 6 púpozott ek liszt
* 1 ek cukrozatlan kakaópor

A 3 féle krémhez:
* 6 dl habtejszín
* 3 kis cs habfixáló
* 1 ek porcukor
* 40 dkg mascarpone
* 20 dkg keserű csoki
* 20 dkg tej csoki
* 25 dkg gesztenyemassza
* 1 ek rum
* 2 ek porcukor
* "amarena" vagy rumos meggy

A torta alapja:
1. A tojást és a cukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a sütőport, a puha vajat, végül a lisztet. Összegyúrjuk.
2. A kerek tortaforma alját sütőpapírra körberajzoljuk és kivágjuk. Erre nyújtjuk ki a tésztát, pontosan akkorára, mint a sütőpapír. Villával megszurkáljuk.
3. Előmelegített sütőben 175 fokon kb. 25 perc alatt világosbarnára sütjük.
4. Rácson hűlni hagyjuk.

A felső csigás és az oldalsó csíkos piskóta:
1. A tojásokat a cukorral fehéredésig felverjük. Rászitáljuk a lisztet, habverővel óvatosan összeforgatjuk.
2. A tészta felét egy másik edénybe öntjük és beleszitáljuk a kakaóport. Jól kikeverjük.
3. Két nyomózsákot egy magas mérőpohárba állítunk, és a kinyomó csövet visszahajtjuk, hogy ne folyjon ki a tészta. Az egyikbe belekanalazzuk a világos tésztát, a másikba pedig a kakaósat.

A spirálos teteje:
1. A kerek tortaforma alját sütőpapírra körberajzoljuk és kivágjuk. Rárajzoljuk a spirált és megfordítva azt a tortaformába tesszük.
2. A spirálra nyomózsákból kakaós tésztát nyomunk, a hézagokat pedig kitöltjük a fehér tésztával.
3. Előmelegített forró sütőben kb. 8-10 perc alatt készre sütjük.

A csíkos oldala:
1. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk és átlósan kakaós csíkokat nyomunk rá a nyomózsákból, majd a világos tésztával kitöltjük itt is a hézagokat.
2. Előmelegített forró sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük.
3. Lemérjük a tortakarika magasságát és a nagy piskótalapból ugyanolyan széles, szükség szerint 2-3 db hosszú csíkot vágunk.
4. Az asztalon a tésztacsíkokat egymás mellé tesszük. Az összeillesztéseknél annyit levágunk, hogy a két tésztán lévő csíkok összefüggő mintát alkossanak.

A 3 féle krémhez:
1. A hideg tejszínt, a cukorral és a habfixálóval keményre felverjük.
2. Vízgőz fölött megolvasztjuk a keserű csokit, és azonnal hozzákeverjük a mascarpone 1/3 részéhez. Ebbe a felvert tejszín 1/3-át hozzáforgatjuk.
3. A gesztenyét elkeverjük a mascarpone 1/3-ával, kevés rummal, a cukorral. A tejszínhab harmadát beleforgatjuk.
4. A tej csokit ugyanúgy mint a keserűt, megolvasztjuk, majd a maradék mascarponéval és tejszínhabbal elkeverjük.

A torta összeállítása:
1. Csatos, kerek tortaforma aljára tesszük a torta alapjaként sütött tésztát.
2. Az oldalát pedig kibéleljük a méretre vágott csíkos piskótával, figyelve a csíkozás írányára, a mintára, és a szebb oldalát fordítjuk kifelé.
3. Egyenletesen megkenjük a keserű csokis krémmel. Elsimítjuk.
4. Egyenletesen megkenjük a gesztenyés krémmel, ügyelve, hogy ne keveredjen a két réteg. Elsimítjuk. Néhány szem amarena meggyet potyogtatunk a gesztenyés krémre és picit belenyomkodjuk.
5. Egyenletesen megkenjük a tej csokis krémmel. Elsimítjuk.
6. A krémek tetejénél, éles késsel levágjuk a felesleges piskótát.
7. Ráhelyezzük a spirálos kerek piskótát. Én este készítettem, fóliával letakarva hűtőbe tettem egy éjszakára.
8. Porcukrot szitálunk rá, a kakaós spirálra tortadarát szórunk.


Vakondtúrás torta 

Piskóta:
* 5 tojás
* 80 g (4 ek) kristálycukor
* 1 dl étolaj
* 100 g (5 ek) finomliszt
* 40 g (2 ek) holland kakaópor
* 1 cs sütőpor

Töltelék:
* 2 cs habfixáló
* 2 ek porcukor
* 0,5 l habtejszín
* 80 g csoki lencse vagy kakaós tortadara
* 3 db banán
* citromlé

1. Előmelegítem a sütőt. Sütőpapírral kibélelek egy 26 cm átmérőjű tortaformát.
2. Szétválasztom a tojásokat, a fehérjéket kemény habbá verem. A tojás sárgákat a cukorral habosra keverem és belecsurgatom az olajat. A lisztet összeszitálom a kakaóporral és a sütőporral majd a fehérjehabbal váltakozva óvatosan a tojás sárgákhoz forgatom. A tésztát a formába öntöm.
3. Középfokozaton kb. 30 perc alatt készre sütöm. (Tűpróba!) Kiborítom a formából, rácson hűlni hagyom.
4. Miután kihűlt, kiskanállal kikaparom a tészta közepét úgy, hogy a piskótalap szélén 2 cm-es perem maradjon. A kikapart tésztát durvára morzsolom és félreteszem.
5. Elkészítem a tölteléket: a tejszínhabot, porcukorral és habfixálóval kemény habbá verem. Lyukas fakanállal óvatosan beleforgatom a csoki lencsét vagy a tortadarát.
6. A megtisztított banánokat hosszában félbevágom és megkenem citromlével. A lapos oldalukkal lefelé a kivájt torta aljára sorakoztatom azokat.
7. A tejszínhabot félgömb alakban ráhalmozom a tortára. A félretett, szétmorzsolt tésztával mindenhol befedem, enyhén rányomom.
8. Letakarva egy éjszakára hűtőbe teszem! Tényleg adjunk neki egy éjszakát!!! A piskóta így kellően megpuhul, nem morzsálódik és gyönyörűen szeletelhető.


Citromos túrótorta 

Tésztához:
* 10 dkg sütőmargarin
* 25 dkg darált háztartási keksz

Töltelékhez:
* 2 db citrom leve és a reszelt héja
* 15 dkg porcukor
* 2,5 dl tejszín
* 40 dkg sovány túró
* 4 nagy levél zselatin (vagy 18 g zselépor)

1. A felolvasztott margarinhoz hozzáadjuk a morzsát és összekeverjük. A masszát elosztjuk egy kapcsos tortaforma alján és jól lenyomkodjuk.
2. 2 órára betesszük a hűtőszekrénybe.
3. A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
4. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a cukor felét és a reszelt citrom héját.
5. A zselatint kicsavarjuk, - vagy a zseléport - kis lángon fölolvasztjuk a citrom levében.
6. A citromos zselatint hozzáadjuk a túróhoz és a cukorhoz. Összekeverjük, majd hozzáadjuk a maradék cukrot és a felvert tejszínt. Alaposan kikeverjük és a krémet elosztjuk a kihűlt tésztán.
7. Majd a tortát még 2 órára visszatesszük a hűtőszekrénybe.
8. A túrótortát kivesszük a formából, majd citrom vagy lime szeletekkel és citromfűvel díszítjük.


Citromtorta

Fenyőmagos omlós tésztához (3 adag):
* 300 g fenyőmag
* 1 vaníliarúd
* 80 g porcukor
* 1/2 kg liszt
* 1 tojás
* 250 g puha vaj

Citromkrémhez:
* 5 citrom héja és leve
* 240 g porcukor
* 4 tojás
* 250 g vaj

A tészta készítése:
1. A fenyőmagot robotgéppel közepesen finomra daráljuk, hozzákeverjük a porcukrot és a vaníliarúd kikapart magjait és elvegyítjük a liszttel.
2. Fa gyúródeszkán belemorzsoljuk a vajat és hozzáadjuk a tojást. Pár gyors mozdulattal tésztává dolgozzuk a hozzávalókat. (Mivel három adag, a tésztát három részre osztjuk. Pihentetés után kettő mehet is a mélyhűtőbe.)
3. Folpackba csomagoljuk és néhány (de legalább két) órán át hűtőben pihentetjük.
4. Lisztezett felületen az egyik tészta bucit 2-3 mm vékonyra, kör alakúra nyújtjuk, kibéleljük vele a torta formánkat. (A széleken átlógó részeket levágjuk.)
5. Sütőpapírral borítjuk, babbal lenyomatjuk és így megy a (légkeverésen) 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 25-30 percre. Közben néhányszor megforgatjuk, hogy egyenletesen arany színűre süljön a tészta.
6. Levesszük a babot és a sütőpapírt a tésztáról. Hagyjuk kihűlni.

Krém készítése:
1. Egy habüstbe reszeljük a citromok héját, hozzáadjuk a porcukrot és kézzel összedolgozzuk.
2. Beletesszük a tojásokat és kézi habverővel elkeverjük.
3. Hozzáöntjük a citromok levét is.
4. A tálat gyöngyöző víz felé tesszük (vigyázzunk, a tál alja nehogy beleérjen a vízbe!), és a habverővel kevergetve addig főzzük, míg a krém be nem sűrűsödik (82 fok körüli hőmérsékleten történik ez meg).
5. A sűrű krémet a vízgőzről levesszük és néha megkeverve langyosra hűtjük.
6. Ekkor adjuk hozzá a kis kockákra vágott vajdarabokat, egyszerre csak néhányat és bot mixerrel homogenizáljuk.
7. Miután az összes vajat beledolgoztuk a krémbe, bot mixerrel még további 5-8 percig habosítjuk a krémet.

Összeállítás:
1. A kihűlt tésztára simítjuk a langyos-hideg krémet.
2. Néhány órán át hűvös helyen hagyjuk, s csak azután tálaljuk.


Házi francia krémes

* 200 g kész hájas tészta

Krémhez:
* 2 cs vaníliás pudingpor
* 3 ek liszt
* 1 l tej
* 250 g margarin
* 7 ek édesítőszer
* 3 cs vaníliás cukor

Tejszínhab:
* 500 ml tejszín
* 4 ek édesítőszer
* 1 cs habfixáló

1. A hájas tésztát két részre vesszük, és nagyon vékonyra sodorjuk. Forró sütőben a tepsi hátulján pár perc alatt ropogósra sütjük.
2. A krémhez a vaníliás pudingport és a lisztet csomómentesen elkeverjük egy kevés tejben, majd a maradék tejjel folyamatosan kevergetve sűrű krémet főzünk belőle.
3. A margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd ha a főzött krémünk már kihűlt, összekeverjük a kettőt.
4. Egy magas falú tepsit alufóliával kibélelünk, és az egyik tésztalapot az aljára tesszük.
5. Rásimítjuk a krémet, majd a tetejére a kemény habbá vert tejszínt.
6. A másik lapot éles késsel felkockázzuk, mielőtt a tejszínhab tetejére sorakoztatjuk.
7. Hűvös helyen, legalább 2 órát állni hagyjuk, majd vízbe mártott késsel szeleteljük.


Somlói galuska

Tésztához :
* 6 tojás
* 6 ek porcukor
* 6 ek liszt
* 1 ek cukrozatlan kakaópor
* csipet só

vaníliakrém :
* 3 tojás sárgája
* 1/2 l tej
* 3 ek kristálycukor
* 1 vanília rúd kikapart magja
* 3 tk étkezési keményítő (én 1 tk Xantana-val sűrítettem)

Cukorsziruphoz (opcionális)
* 200 g cukor
* 250 ml víz
* 1 dl rum

* 1 nagy marék mazsola
* 1 dl rum
* 10 dkg darált dió

Csoki öntethez :
* 10 dkg vaj
* 10 dkg cukor
* 3 ek cukrozatlan kakaópor
* 2 ek hideg tej

Tálaláshoz :
* tejszínhab

1. Két piskótát sütünk: egy simát és egy kakaósat. Ehhez a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojás sárgákat a cukorral, géppel, habosra keverjük, hozzáadagoljuk a lisztet. A masszát megfelezzük, és az egyik feléhez hozzákeverjük a kakaóport. A tojásfehérje habot elfelezve, egyik, ill. a másik tálba óvatosan beleforgatjuk.
2. Két, sütőpapírral bélelt tepsire terítjük a piskótatésztákat vékonyan, ügyelve, hogy közel egyforma nagyságúak legyenek.
3. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt (tűpróba!) megsütjük a piskótákat (egymás után).
4. A cukorsziruphoz cukrot és a vizet kis lábasban feltesszük a tűzre, és addig melegítjük, míg sűrű szirup nem lesz. A tűzről lehúzva, amikor már langyos, hozzákeverjük a rumot. Hagyjuk teljesen kihűlni.
5. A mazsolát rumba áztatjuk.
6. Elkészítjük a vaníliakrémet :
1. A hozzávalókat egy tálban (kézi habverő segítségével) csomómentesre kikeverjük.
2. Gőz felett, folyamatosan kevergetve, sűrű krémmé főzzük.
7. A kihűlt piskótákat megfelezzük, és következik a rétegezés: egy sima piskótával kezdünk, meglocsoljuk a cukorsziruppal, megkenjük a vaníliakrémmel, megszórjuk a lecsepegtetett mazsolával és meghintjük a dióval. Erre jön a kakaós piskóta, az előzőek szerint járunk el, majd még egy sima piskóta, és a töltés, végül a megmaradt kakaós piskótával zárjuk az egészet. Ha maradt krém, mazsola és dió, ezt is megkenjük, megszórjuk, ha nem, az sem baj. Fóliába csomagoljuk és legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük, de még jobb, ha egy egy egész éjszakára ott felejtjük.
8. A csoki öntethez gőz felett összeolvasztjuk a vajat és a cukrot, és a gőzről levéve hozzákeverjük a kakaóport, majd a hideg tejet is beledolgozzuk.
9. A réteges piskótából desszertes gyűrűvel (vagy egy pohárral) tornyokat szaggatunk. Meglocsoljuk csokival és tejszínhabbal tálaljuk.


Kapucíner bomba

Kakaós piskótatekercshez:
* 6 tojás
* 6 ek porcukor
* 5 ek liszt
* 1 ek kakaó
* 2 ek rum
* 1 dl olaj

Krémekhez:
* 1,5 l tej
* 6 cs tejszín pudingpor
* 40 dkg margarin
* 10 ek porcukor
* 2 ek kakaó
* 2 ek lefőzött erős kávé

Tetejére:
* ostyarudak

1. A piskótatekercshez a tojások fehérjét kemény habbá verem.
2. A sárgákat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a rumot, a kakaót és az olajat. Felváltva belevegyítem a tojáshabot és a lisztet.
3. Sütőpapírral bélelt gáz tepsibe egyengetem. Előmelegített, forró sütőben (hagyományos) kb. 30 perc alatt készre sül. (Tűpróba!)
4. Még melegen a sütőpapírral együtt szorosan feltekerem és hűlni hagyom.
5. Addig elkészítem a krémet. Kisebb mennyiségű tejben csomómentesen elkeverem a pudingport és a porcukrot. A többi tejet felforralom, majd hozzáadom a cukros- pudingos-tejet is. Állandó keverés mellett sűrűre főzőm. Hűlni hagyom.
6. Habverővel krémesre keverem a puha margarinnal.
7. A piskótát kigöngyölöm és lehúzom róla a sütőpapírt. Megkenem tejszínes krémmel és visszatekerem. Vékonyan felszeletelem. (Én minden szelet után papírtörlővel letöröltem a krémet a késről, hogy ne maszatoljon.)
8. A maradék krémet elfeleztem. Egyikbe 2 evőkanálnyi kakaót, a másik felébe 2 evőkanálnyi kávét tettem. Itt érdemes megkóstolni a krémet és ízlésünk szerint édesíteni! Én csak a kávés felébe tettem még egy evőkanálnyi porcukrot.
9. Egy nagy tálat kibélelünk fóliával és piskótatekercs szeletekkel.
10. Beletöltjük a kávés krémet. Rá a kakaós krémet.
11. A maradék piskótával befedjük. Fóliával letakarjuk. A dermesztést igénylő sütiket este készítem, egy éjszakára hűtőbe teszem.
12. Másnap süteményes tányérra borítom, a fóliát óvatosan lehúzom.
13. Ostya rudakkal díszítem.


Sacher torta

- 150g csokoládé tortabevonó
- 120g puha vaj, vagy sütőmargarin
- 40g porcukor
- 6db tojás
- 160g cukor
- 120g liszt
- 30g baracklekvár

Megolvasszuk a csokoládét, puha vajjal vagy, sütőmargarinnal és a cukorral habosra keverjük.
Egymás után hozzáadjuk a tojás sárgákat.
Tojásfehérjét a cukorral habbá verjük, a két masszát összekeverjük, majd beleszitáljuk a lisztet.
Tortaformában sütjük. A tortát kettévágjuk és baracklekvárral megtöltjük.
A maradék lekvárt felmelegítjük és meg kenjük vele a tortát.
Majd bevonjuk csoki mázzal.


Konyakos praliné

- 10 dkg fehér csokoládés tortabevonó
- 1 dl tejszín
- 2 teáskanál instant kávé
- 4 cl konyak
- 20 dkg tej tortabevonó
- 2 dkg fehér csokoládé tortabevonó
- 50 db praliné vagy minyonpapír

Két süti papírt fogjunk össze és egy ecsettel kenjük meg olvasztott tortabevonóval.
Ha kihűlt, még egyszer ismételjük meg a műveletet.
Hagyjuk megkeményedni, majd szedjük le róla a papírt.
A töltelékhez főzzük fel a tejszínt, vegyük le a tűzről és keverjük bele a kávét.
Adjuk hozzá a konyakot és a felolvasztott tortabevonót.
A konyhai robotgép kézi mixerével keverjük meg.
Hagyjuk kihűlni, majd a robotgéppel verjük fel. A masszát töltsük habzsákba, majd nyomjuk a csokira.
A fehér felolvasztott tortabevonóval húzzunk egész vékony csíkokat a pralinéra.


Flamingó szelet

Tészta:
- 30 dkg liszt
- 4 ek porcukor

--1 ek zsír, vagy sütőmargarin
- 1 tojás
- 1 dkg szalalkáli
- 1 császárkörte aroma
- 1-2 dl tej

Krém:
- 30 dkg Rama
- 35 dkg porcukor
- 2 cs tejszín ízű főzős pudingpor
- 8 dl tej
- 25 dkg ét tortabevonó
- 5 dkg Rama

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk és nagy tepsi hátulján, sütőpapíron 3 lapot sütünk, amit egyesével kihűtünk.
A krémhez a 8 dl tejben megfőzzük a tejszín ízű pudingporokat, ezt is teljesen kihűtjük.
A Ramát habosra keverjük, majd a porcukorral tovább keverjük, és a kihűlt pudinghoz adjuk.
Egy nagyobb tálcára rakjuk az első lapot, megkenjük a töltelék felével, majd a következő lapot megkenjük a maradék krémmel, és befedjük az utolsó lappal.
Az ét csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, hozzákeverjük a Ramát és a süti tetején egyenletesen elosztjuk. Másnapig hűvös helyen tároljuk.


Lekváros bukta 

A tésztához:
- 50 dkg liszt
- 2 dkg élesztő
- 2 tojás sárga
- 3 dl tej
- 6 dkg Rama
- 5 dkg porcukor
- csipet só

Töltelék:
- 25 dkg sütésálló sárgabaracklekvár

A hozzávalókból kelt tésztát készítünk, addig kelesztjük, amíg a duplájára nem kel.
1 cm vastagra nyújtjuk, és négyszögeket vágunk belőle, közepébe lekvárt teszünk.
Sütőpapíros tepsibe tesszük a felcsavart buktákat, tojással lekenjük őket.
Előmelegített sütőben sütjük 180° 25 perc.


Linzer karika

- 50 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 25 dkg margarin
- 2 db tojás
- 1 cs sütőpor
- 2 cs vaníliás cukor

A hozzávalókat összegyúrjuk, 2-3 mm vékonyra nyújtjuk és fele részét teli formával, fele részét pedig lyukas formával kiszúrjuk.
Előmelegített sütőben kb 170 fokon, éppen hogy színt kapjon, megsütjük.
Ha mind kisült a teli formákra nyomózsákkal kis lekvárhalmokat nyomunk, (ha nincs nyomózsák tökéletesen megfelel egy nejlon zacskó is, aminek a sarkát lecsípjük), majd a lyukas részét rátesszük.
Megszórjuk őket porcukorral és tálalhatjuk.
Ha nem rögtön fogyasztjuk, tegyük egy fém dobozba és másnapra nagyon finom puha lesz.


Kókuszos csiga

- 50 dkg liszt
- 20 dkg sütőmargarin
- 2 dkg élesztő
- 4 tojássárgája
- 1 evőkanál cukor
- csipet só

Töltelékhez:
- 4 tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 20 dkg kókuszreszelék

Az élesztőt tejben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot is.
Ezeket összegyúrjuk, és késfok vastagra kinyújtjuk.
A töltelékhez a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, belekeverjük a porcukrot és a kókuszreszeléket.
A krémmel megkent tésztát ujjnyi csíkokra vágjuk és feltekerjük.
Megsütjük, ha kihűlt vaníliás porcukorba mártjuk.


Leveles lekváros süti 

A tésztához:
o 25 dkg liszt
o 2,5 dkg olvasztott Rama
o csipetnyi só
o 1 tojás sárga
o 1,25 dl víz
o 25 dkg hideg Rama
o 2,5 dkg liszt a kidolgozáshoz

A töltéshez:
- kb 30 dkg bármilyen lekvár

A tetejére:
- porcukor
 
A 25 dkg lisztet szitáljuk egy tálba, a 2,5 dkg olvasztott Ramát adjuk a liszthez, majd egy kicsit morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a sót és a tojás sárgát, a vizet apránként adjuk hozzá, majd alaposan dolgozzuk össze. Gombóccá formáljuk és folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. A hideg Ramát vágjuk kockákra, szitáljunk rá 2,5 dkg lisztet, és jól gyúrjuk össze.
Ezt tegyük 2 réteg folpack közé, nyújtsuk ki 19x19 cm-re, majd hűtsük le jól, kb 30 perc alatt.
A tésztát nyújtsuk 20x40 cm-es lappá, fektessük rá a vajat vagy sütőmargarint a tészta egyik végébe, a tészta széleit kenjük meg vízzel. A tészta üres felét hajtsuk rá a vajasra vagy sütőmargarinosra, aztán a széleit jól nyomkodjuk le, és nyújtsuk hosszúkás téglalappá.
A tésztát hajtogassuk az egyharmadára, szórjuk meg liszttel és nyújtsuk ki újra.
Hajtogassuk még egyszer úgy, hogy 3 egyforma réteg keletkezzen, és 20-30 percre tegyük hideg helyre. Még egyszer nyújtsuk ki téglalappá 3 rétegbe, és megint tegyük hideg helyre.
Ezután akár 2-3 db-ra is vághatjuk, ha nem akarjuk az összest egyszerre feldolgozni, 2-3 napig is eláll a hűtőben. Nyújtsuk fél ujjnyi vastagra, közepébe tegyünk lekvárt, hajtsuk egymásra, a széleket jól nyomkodjuk le, kenjük meg tojással, és 210 fokos előmelegített sütőben kb 10-12 perc alatt süssük készre.


Dobostorta

A karamellához:
- 15 dkg porcukor

A csokoládékrémhez:
- 2 evőkanál tej
- 15 dkg csokoládé
- 20 dkg vaníliás porcukor
- 20 dkg Rama Sütőmargarin

A piskótatésztához:
- 1 kávéskanál sütőpor
- 25 dkg finomliszt
- 25 dkg kristálycukor
- 6 db tojás
- 5 dkg Rama Sütőmargarin


A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját összekeverjük a cukorral és a felvert tojásfehérje habjával. Kanalanként hozzáadjuk a felolvasztott margarint és a lisztet, és az egészet óvatosan simára keverjük. A margarinnal kikenünk egy kerek tortaformát, liszttel meghintjük és beleöntjük a piskótatésztát. 200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.
A kihűlt tésztát vízszintesen kb. 5-6 lapra vágjuk, a legszebbet kiválasztjuk és félretesszük.
A csokoládékrémhez a margarint habosra keverjük a vaníliás porcukorral, hozzáadjuk a 2 evőkanál tejben felolvasztott csokoládét és az egészet sima krémmé keverjük. A karamellához a porcukrot egy teflon lábosban, állandó kevergetés mellett addig pirítjuk, míg világosbarna színű és áttetsző nem lesz. Ekkor gyorsan ráöntjük a félretett tortalapra, késsel szétkenjük rajta és a lap felületét megvajazott késsel 16 szeletre vágjuk. A tortalapokat a csokoládékrémmel megkenjük, a tetejét a karamellás szeletekkel legyezőszerűen beterítjük. A torta oldalát a megmaradt csokoládékrémmel bekenjük és ízlés szerint kakaóporral vagy vékonyra szelt manduladarabokkal díszítjük.

Kókuszdió

A díszítéshez:
- 15 szem fél dióbél

A forgatáshoz:
- 6-8 dkg kókuszreszelék

A belsejéhez:
- 10 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg porcukor
- 10 dkg Rama Sütőmargarin

A külsejéhez:
- 2 evőkanál rum
- 5 dkg keserű kakaópor
- 1 db tojás
- 30 dkg darált dió -
- 20 dkg barna cukor

Először a belsejéhez valókat gyúrjuk össze, és 15 egyforma kis golyót formálunk belőle. 15-20 percre a mélyhűtőbe tesszük, hogy a formáját megtartsa.
A külsejéhez valókat addig gyúrjuk, míg a cukor el nem olvad benne, majd nedves kézzel 15 egyforma gombócot formálunk belőle.
Két tenyerünk között egyenként kissé ellapítjuk, a közepére egy kókuszos gombócot teszünk, majd újra összegömbölygetjük ugyanúgy, mint amikor szilvás gombócot készítünk.
Kókuszreszelékben megforgatjuk, végül hűtőszekrényben vagy mélyhűtőben dermedni hagyjuk,
Tálaláskor forró vízbe mártott késsel félbevágjuk, és egy-egy negyed dióval díszítjük.


Barack  

Töltelék:
- ízlés szerint rum
- kevés kakaó
- 20 dkg cukor
- 15 dkg darált dió
- 4 dl tej
- vérnarancs aroma
- mandula aroma

Tészta:
- 2 csomag sütőpor
- 70 dkg liszt
- 2 dl tejföl
- 2 tojássárgája
- 20 dkg margarin
- 30 dkg porcukor

Tészta:
 
a cukrot a margarinnal, és a tojássárgájával habosra keverjük.
Hozzáadjuk a tejfölt, majd a lisztet és a sütőport, és jól összedolgozzuk.
Dió nagyságú golyókat formálunk, sütőlapra tesszük kb. 3-4 cm távolságra, és arany barnára sütjük. Még langyos állapotban kiskanállal kivájjuk a közepét.


Töltelék:

a tejet, a cukrot, a kakaót, a rumot és a diót összefőzzük, ha felforrt levesszük a tűzről és belekeverjük a kivájt tésztát.
Jól összedolgozzuk, és két golyót ezzel a masszával megtöltünk, és összeragasztjuk.
Mandula aromát és vérnarancs aromát kis vízzel hígítunk, és ecsettel megkenjük a barack külsejét, majd kristálycukorba hempergetjük.


Kókusz szelet 

Krém:
- 25 dkg margarin
- 4 cs van. cukor
- 3 dl tej
- 3 ek liszt
- 6 tojássárgája
- 20 dkg porcukor
- csoki reszelék

Töltelék:
- 20 dkg kókuszreszelék

- 20 dkg porcukor
- 6 db tojásfehérje

Tészta:
- 15 dkg margarin
- 1 tojás
- 15 dkg porcukor
- 2 ek kakaópor
- 1/2 cs sütőpor
- 30 dkg liszt

A tészta hozzávalóit a megadott sorrendben összekeverjük, majd 2 db félkeménységű cipót formálunk belőle.
Ha nem akar összeállni, akkor tegyünk bele 2-3 ek tejet.
A tojásfehérjéket habbá verjük, beleöntjük a porcukrot, és jól elkeverjük.
A kókuszt is belekeverjük.
A két cipót vékonyra kinyújtjuk, a tepsit kikenjük margarinnal, és beleterítjük az egyik lapot.
Rákenjük a kókuszos tölteléket, beterítjük a másik lappal.
Közepes lángnál 20 percig sütjük, és hagyjuk kihűlni.
A krém készítése: a tejet elkeverjük a tojás sárgákkal, a van. cukorral, a liszttel, és sűrű krémet főzünk belőle, majd hagyjuk kihűlni.
A margarint a porcukorral elkeverjük, a kihűlt krémet hozzáadjuk, és csomómentesre eldolgozzuk.
Ezt a krémet rákenjük a kihűlt tészta tetejére, és csoki reszelékkel megszórjuk.


Mézes zserbó

A tésztához:
- 15 dkg kristálycukor
- 2 evőkanál méz
- 0,5 dl tej
- 1 tojás
- 1 kiskanál keserű kakaópor
- 45 dkg finomliszt
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 10 dkg Rama Sütőmargarin

A krémhez:
- 2 csomag vaníliás cukor
- 5 dl tej
- 1 dl (10 dkg) búzadara
- 20 dkg porcukor
- 20 dkg Rama Sütőmargarin


A nyújtáshoz:
- egy kevés finomliszt

A mázhoz:
- 2 evőkanál víz
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 10 dkg kristálycukor
- 5 dkg Rama Sütőmargarin

A tésztához valókat a liszt és a szódabikarbóna kivételével tűzálló tálba tesszük, majd vízgőz fölött kb.15 perc alatt kicsit sűrű, enyhén karamellszínű masszává főzzük. A tűzről levéve azonnal összegyúrjuk a szódabikarbónával elkevert liszttel. Nyomban négy részre osztjuk, és enyhén meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. 23x30 cm-es lapokká nyújtjuk. Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 °C, légkeveréses sütőben 155 °C), kb. 5 percig sütjük vigyázva, mert gyorsan megéghet. A másik három lapot ugyanígy sütjük meg. A krémhez a tejet a vaníliás cukorral ízesítve felforraljuk. A darát vékony sugárban, folytonos keverés közben beleszórjuk, és 4-5 perc alatt sűrűre főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A margarint először magában, majd a porcukorral keverjük habosra. A tejes darát evőkanalanként beledolgozzuk. A kisült lapokat ezzel a krémmel egymásra rétegezzük. A mázhoz valókat 3-4 perc alatt simára főzzük, kissé hűlni hagyjuk, majd a tészta tetejére kenjük. Letakarva legalább 1 éjszakára behűtjük, hogy a mézes lapok megpuhuljanak.


Madártej szelet

Teteje:
- 3 dl növényi tejszín

Krém:
- 25 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 8 dl tej
- 1 ek. liszt
- 2 cs. vaníliás pudingpor
- 8 tojássárgája

Tészta:
- fél csomag sütőpor
- 8 ek. liszt
- 8 ek. cukor
- 8 tojásfehérje

A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verem.
Belekeverem a sütőporos lisztet, és sütőpapíros tepsiben megsütöm.
A tojás sárgából, pudingporból, lisztből, tejből, sűrű krémet főzök.
A margarint kihabosítom a porcukorral, és összekeverem a kihűlt, főzött krémmel.
A krémet a tésztára simítom.
Tetejére kenem a keményre vert tejszínhabot.

Erdélyi Raffaello szelet

A díszítéshez:
- kókusz- vagy csokoládéreszelék

A krémhez:
- 1 csomag főzni való vanília ízű pudingpor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 20 dkg kristálycukor
- 10 db tojássárgája
- 3 dl tej
- 25 dkg Rama Sütőmargarin

A barna tésztához:
- fél csomag sütőpor
- 2 evőkanál rétesliszt
- 3 evőkanál keserű kakaópor
- 15 dkg darált dió
- 15 dkg kristálycukor
- 5 db tojásfehérje

A fehér tésztához:
- fél csomag sütőpor
- 2 evőkanál rétesliszt
- 15 dkg kókuszreszelék
- 15 dkg kristálycukor
- 5 db tojásfehérje

Először a fehér tésztát készítjük el.  Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral összekeverjük, és a cukros habba forgatjuk. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát kb. 35x30 centisre, egyenletesen rásimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb.15 perc alatt megsütjük. Eközben összeállítjuk a barna tésztát. Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A diót a kakaóval, a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk, és a cukros habba forgatjuk. Ugyanúgy sütjük meg, mint az előző kókuszos tésztát. A krémhez a tojássárgáját a kétféle cukorral 3-4 perc alatt jól kikeverjük. Először a pudingport, majd a tejet adjuk hozzá, azután szüntelenül kevergetve sűrű krémmé főzzük. Hűlni hagyjuk, végül a margarint apránként beledolgozzuk. Következik a sütemény összeállítása. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük. Erre kerül a barna tészta, amit a maradék krémmel megkenünk. A tetejét kókusz- vagy csokoládéreszelékkel meghintjük. Egy kicsit állni hagyjuk, hogy összeérjen, végül kockákra vágjuk.


Pehelykönnyü túrós pite

a töltelékhez:
- 1,5 evőkanál finomliszt
- 1 darab nagy citrom reszelt héja
- 2 csomag vaníliás cukor
- 30 dkg kristálycukor
- 1 kg tehéntúró
- maréknyi mazsola
- 4 darab tojásfehérje

a tésztához:
- 30 dkg finomliszt
- 4 darab tojássárgája
- 0,5 dl tej
- 1 kiskanál kristálycukor
- 3 dkg élesztő
- 15 dkg Rama Sütőmargarin

A tepsi kikenéséhez:
- 2 dkg Rama Sütőmargarin

1. Az élesztőt a cukorral ízesített langyos tejben fölfuttatjuk.
A tojások sárgáját a puha margarinnal kikeverjük.
A felfuttatott élesztővel és a liszttel összedolgozzuk, majd a tésztát két részre osztjuk.
2. Az egyiket 22x32 cm-esre nyújtjuk és margarinnal kikent tepsibe fektetjük. A túrót áttörjük, a cukorral, a vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával meg a liszttel összedolgozzuk.
Kedvünkre mazsolát keverünk bele, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk.
A tésztára simítjuk.
3. A másik kinyújtott tésztával befedjük.
3 órán át pihentetjük, majd villával megszurkáljuk.
Előmelegített, közepesen forró sütőben (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 30 perc alatt megsütjük. Kockákra vágva, még melegen tálaljuk!


Háromszoros élvezet

- 15 dkg darált dió
- 1 cs. sütőpor
- 4 evőkanál liszt
- 20 dkg kristálycukor
- 7 tojásfehérje

Krémhez:
- 7 tojássárgája
- ét csoki
- háztartási keksz
- 5 dkg ét csoki
- 20 dkg porcukor
- 5 dkg tej csoki
- 2 cs. vanília ízű pudingpor
- 7 dl tej
- 25 dkg margarin

A tojásfehérjét 20 dkg cukorral felverjük kemény habbá, hozzáadunk 15 dkg darált diót, 4 evőkanál lisztet, 1 cs. sütőport.
Közepes nagyságú tepsit kikenünk, lisztezünk és megsütjük.
7 tojássárgája, 20 dkg porcukor, 2 cs. vaníliás pudingpor, 7 dl tej.
Ezeket összekeverjük és sűrűre főzzük. 25 dkg margarint habosra keverünk, és a kihűlt krémhez adjuk. A kész krémet megfelezzük, az egyik felébe 5 dkg tej csokit, 5 dkg ét csokit olvasztunk és hozzáadjuk. A tésztát megkenjük a barna krémmel, háztartási keksszel beborítjuk, majd megkenjük a sárga krémmel. Tetejére csokit reszelünk. Pár órára puhulni hagyjuk.

Kedvenc kókuszkocka

A mázhoz:

- 1 evőkanál rum
- 20 dkg porcukor
- 4 db tojássárgája

A töltelékhez:
- 25 dkg kókuszreszelék
- 25 dkg porcukor
- 5 db tojásfehérje

A tepsi kikenéséhez:
- finomliszt
- Rama Sütőmargarin

A tésztához:
- 3 evőkanál tejföl
- 1 db tojássárgája
- 2 evőkanál keserű kakaópor
- 1 kiskanál őrölt fahéj
- 20 dkg barna cukor
- 35 dkg finomliszt
- fél csomag sütőpor
- 20 dkg puha Rama Sütőmargarin

A lisztet a sütőporral összeforgatjuk, majd a többi tésztához valóval együtt tálba rakjuk, és addig gyúrjuk, amíg össze nem áll.  Ezután két részre osztjuk, enyhén meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. fél cm vastagságú, 40 x 20 cm-es téglalapokat nyújtunk. Az egyiket egy margarinnal kikent, belisztezett peremes tepsibe tesszük. A töltelékhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a porcukrot is beledolgozzuk. A kókuszreszeléket beleforgatjuk, majd egyenletesen a tésztára kenjük. A másik tésztalappal befedjük, villával megszurkáljuk, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 35 percig sütjük. Amíg sül, elkészítjük a mázat. Ehhez a tojások sárgáját a porcukorral és a rummal addig keverjük, míg sima nem lesz. A kész süteményt még forrón vágódeszkára borítjuk, és a mázzal azonnal bekenjük. Mire kihűl, a máz is megdermed rajta. Forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük.

Meggyes sütemény

Az öntethez:
- 2 csomag tortazselé
- 0,5 liter meggykompót lé

A töltelékhez:
- 25 dkg kimagozott meggy
- 2 pohár tejföl
- 3 evőkanál kristálycukor
- 3 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor

A tésztához:
- 1 db tojás
- egy csipetnyi sütőpor
- 20 dkg finomliszt
- 8 dkg porcukor
- 10 dkg Rama Sütőmargarin

A lisztet elkeverjük a sütőporral, hozzáadjuk a cukrot, a tojást és a margarint. Sima tésztává gyúrjuk, és egy kis időre hideg helyre tesszük pihenni. Ezután 1 cm vastagra nyújtjuk, és kikent sütőlapra tesszük. Külön megfőzzük a vaníliapudingot. A még forró pudinghoz hozzákeverjük a tejfölt, és ráöntjük a tésztára. Végül a tetejére szórjuk a lecsöpögtetett, kimagozott meggyet.
Előmelegített sütőben 25 percig sütjük 175 °C fokon. A meggy léből és a tortazseléből megfőzzük az öntetet. Leöntjük vele a még forró süteményt, lehűtjük és tálaljuk.


Tejszelet

A mázhoz:
- 3 evőkanál víz
- 25 dkg étcsokoládé
- 8 dkg Rama Sütőmargarin

A krémhez:
- 8 dl habtejszín
- 3,75 dkg zselatinpor
- 3,75 dl tej
- 5 csomag vaníliás cukor
- 5 evőkanál kristálycukor

A tepsi kikenéséhez:
- finomliszt
- Rama Sütőmargarin

A tésztához:
- 1 csapott kiskanál mézes sütemény fűszerkeverék
- 1 csomag sütőpor
- 4 dkg kakaópor
- 30 dkg finomliszt
- 6 evőkanál víz
- 20 dkg kristálycukor
- 8 tojás
- 8 dkg Rama Sütőmargarin

1. A tojások sárgáját a cukorral, elektromos habverővel, maximális fokozaton 3-4 perc alatt fehéredésig keverjük. A vizet és a puha (szoba-hőmérsékletű) margarint hozzáadjuk, 1-2 percig tovább habosítjuk.
A lisztet a kakaóporral, a sütőporral és a mézes fűszerkeverékkel összeforgatjuk, az előzőekhez adjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, egyharmadát a cukros, margarinos masszára tesszük. A kakaós, lisztes keverék egyharmadát rászitáljuk, óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. A maradék habot és lisztet ugyanígy, két részletben keverjük bele.
2. Egy nagy tepsit margarinnal kikenünk, belisztezünk, vagy sütőpapírral kibéleljük.
A massza felét egyenletesen, 33x32 cm-es lappá simítjuk rajta.
Nem kell megijedni attól, hogy vékony lesz, mert a sütőportól megnő, és amúgy sem kellenek vastag lapok a süteményhez. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 10-12 percig sütjük. A maradék masszából még egy vékony tésztalapot sütünk ugyanígy. Mindkettőt hűlni hagyjuk.
3. Elkészítjük a krémet. Ehhez a kétféle cukrot a tejbe szórjuk, kevergetve fölforraljuk.
Továbbra is szüntelenül kevergetve a zselatint beleszórjuk, kis lángon 1-2 percig főzzük, pontosabban addig, míg a zselatin felolvad benne.
Megvárjuk, amíg langyosra hűl, ez pontosan elég idő arra, hogy a tejszínt kemény habbá verjük, amibe azután apránként belecsurgatjuk a már csak langyos zselatinos tejet.
4. Ezt a könnyű habot gyorsan,¬ mielőtt megdermedne,¬ rásimítjuk az egyik tésztára.
A másik tésztalapot ráillesztjük, egy kicsit a tésztába is nyomkodjuk. 1-2 órára betesszük a hűtőszekrénybe, hogy a tejszínes tölteléke biztosan megdermedjen.
5. A bevonáshoz való vizet egy kis lábasba kanalazzuk, a margarint hozzáadjuk, kis lángon kevergetve fölolvasztjuk. A kétféle csokoládét apránként beleszórva fölolvasztjuk úgy, hogy amikor a fele csoki belekerült, lehúzzuk a tűzről, különben túlmelegszik, és összeáll egy kemény, kezelhetetlen tömbbé. A sütemény tetején elsimítjuk.
6. Éles késsel rögtön bejelöljük rajta a szeletek helyét (nagyjából 8x3 cm-eseket), mert csak így tudjuk majd szépen szeletelni. Dermedni hagyjuk, végül forró vízbe mártott késsel az előre bejelöltek szerint fölszeleteljük.


Gesztenyekocka

A krémhez:
- 25-30 dkg porcukor
- 3 dl tej
- 1 csomag (49 g) főznivaló vanília ízű pudingpor
- 50 dkg fagyasztott gesztenyemassza
- 2 evőkanál rum
- 20 dkg Rama Sütőmargarin

A tésztához:
- 2 evőkanál keserű kakaópor
- 6 evőkanál finomliszt
- fél csomag sütőpor
- 6 evőkanál porcukor
- 6 tojás
- 10 dkg Rama Sütőmargarin

A tepsi kikenéséhez:
- finomliszt
- Rama Sütőmargarin

A tetejére:
- 2 evőkanál keserű kakaópor
- 3-4 evőkanál kristálycukor
- 6 dl habtejszín
- 1 csomag habfixáló

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, ez elektromos habverővel maximális fokozaton 3-4 perc. Az olvasztott, de nem meleg margarint belecsurgatjuk, 1-2 percig tovább keverjük. A lisztet a sütőporral és a kakaóval összeforgatjuk, egyharmadát az előzőekre szitáljuk, de még nem keverjük el. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, egyharmadát a masszára kanalazzuk, óvatosan összeforgatjuk. A többi kakaós lisztet és tojáshabot ugyanígy, két részletben hozzáadjuk. Egy nagy tepsit margarinnal kikenünk, belisztezünk, és a tésztát 30 x 30 cm nagyságban rásimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C), kb. 20 perc alatt megsütjük. A krémhez a pudingport a tejben, 10 dkg porcukorral ízesítve sűrűre főzzük, hűlni hagyjuk. A puha margarint először magában, majd a többi porcukorral keverjük habosra. A fölengedett, puha gesztenyemasszát átpasszírozzuk, a cukros margarinhoz keverjük a hideg vaníliakrémmel együtt, a rummal ízesítjük.
Egyenletesen a tésztára kenjük. A tejszínt kemény habbá verjük, a vége felé először a habfixálót, majd apránként a cukrot szórjuk bele. Egyenletesen a gesztenyekrémre simítjuk, a tetejére kakaóport szitálunk, és rövid időre behűtjük, hogy egy kicsit megdermedjen. Forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.


Duna hullám

A mázhoz:
- 20 dkg tortabevonó étcsokoládé
- 3-4 dkg Rama Sütőmargarin

A tetejére:
- 4 evőkanál porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 4 evőkanál kristálycukor
- 5 dl tej
- 1 csomag vanília ízű pudingpor
- 15 dkg Rama Sütőmargarin

A töltelékhez:
- 1 üveg meggybefőtt (40 dkg)

A tésztához:
 2 evőkanál keserű kakaópor
- 2-3 evőkanál tej
- 1 evőkanálnyi mandulabél
- 1 csomag sütőpor
- 25 dkg finomliszt
- 7 db tojás
- 25 dkg kristálycukor
- 37,5 dkg Rama Sütőmargarin

A tésztához a margarint a cukorral jól elkeverjük, majd a tojásokat beledolgozzuk.
A lisztet a sütőporral összeforgatjuk, a margarinos masszával összedolgozzuk.
Ezután elfelezzük, az egyik felét az apróra vágott mandulával, a másikat a kakaóval és a tejjel keverjük össze. Egy nagy tepsit margarinnal kikenünk, a mandulás tésztát belesimítjuk. A kakaós tésztát rásimítjuk. A meggyet lecsöpögtetjük, a tetejére szórjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 30 percen át sütjük, hűlni hagyjuk.
A pudingport 1 dl tejjel simára keverjük. A többi tejet a cukorral és a vaníliás cukorral ízesítve fölforraljuk. A tejes pudingport beleöntjük, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük, hűlni hagyjuk. A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vaníliás krémet és a kihűlt tésztára kenjük. A csokoládét a margarinnal együtt vízfürdőben vagy mikrohullámú készülékben fölolvasztjuk, a sütemény tetejére kenjük, végül villával hullámokat rajzolunk bele.


Méteres kalács

A tetejére:
- 30 dkg étcsokoládé
- 8 dkg Rama Sütőmargarin

A krémhez:
- 3 evőkanál rum (ez el is maradhat)
- 30 dkg porcukor
- 5 evőkanál kristálycukor
- 7,5 dl tej
- 2 csomag főzni való puncs ízű pudingpor (8 dkg)
-- 30 dkg Rama Sütőmargarin

A tésztához:
- 2 púpozott evőkanál keserű kakaópor
- 52 dkg finomliszt vagy rétesliszt (fele-fele arányban)
- 1,5 csomag sütőpor
- 2+1 dl szoba-hőmérsékletű víz
- 52 dkg porcukor
- 8 db nagy tojás
- 25 dkg Rama Sütőmargarin

A tésztához a tojások sárgáját először a porcukorral, majd a vízzel és a margarinnal jól kikeverjük. A sütőport a liszttel összeforgatjuk, az előzőekhez adjuk. A masszát kétfelé vesszük (úgy a legkönnyebb, ha két egyforma edénybe szedjük szét). Az egyiket a kakaóporral barnára „festjük”, és 1 evőkanál vizet adunk még hozzá. A tojásfehérjét kemény habbá verjük; felét az egyik, felét a másik masszába forgatjuk. Külön-külön, margarinnal kikent, belisztezett, kb. 1 liter űrtartalmú őzgerincformákba töltjük, majd előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (170 °C, légkeveréses sütőben 155 °C) kb. 45 percig sütjük. Akkor jó, ha a beleszúrt tűre nem tapad ragacsos massza. Ha kihűlt, vágódeszkára borítjuk, és a tetejét – ami sütésnél általában felpúposodik – egyenesre vágjuk. Ez lesz ugyanis majd az alja. A tésztát a forma bordamélyedéseinél felszeleteljük. A krémhez a pudingport a tejjel és a kristálycukorral az előírás szerint sűrű krémmé főzzük. A puha (szoba-hőmérsékletű) margarint először magában, azután a porcukorral jól kikeverjük. Ugyancsak kikeverjük a kihűlt pudingot, majd apránként beledolgozzuk a cukros margarint és a rumot is. Ezzel a krémmel egymáshoz „ragasztjuk” a tésztát úgy, hogy a fehéret a barna kövesse mindig. Így egy „méteres”, vagy két kisebb rudat kapunk. A csokoládét a margarinnal vízgőzre téve felolvasztjuk, kissé hűlni hagyjuk, végül egyenletesen a tésztára kenjük. Megvárjuk amíg megdermed, alufóliába csomagoljuk és jól behűtjük. Tálaláskor kissé ferdén, forró vízbe mártott késsel szeleteljük fel.

Kinder Pingui

Hozzávalók a tésztához:
-6 tojás,
-6 ek. cukor,
-6 ek. meleg víz,
-6 ek. liszt,
-2 ek. keserű kakaó,
-1 cs. sütőpor.

Tejszínes krém:
-5 dl Hulala,
-1 cs. étkezési zselatin,
-1 ek. folyékony méz,
-1/2 kávéskanál vaníliaaroma /én kihagytam/.

Csokoládés krém:
-15 dkg csokoládé,
-10 dkg margarin,
-1 ek. víz,
-2 ek. olaj.

Bevonathoz:
-20 dkg étcsokoládé,
-10 dkg margarin,
-3 ek. olaj,
-1 ek. porcukor.

1. A tésztához a tojások sárgáját fehéredésig keverjük a a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos lisztet.
2. A végén a kakaópor szitáljuk bele és lassan elegyítsük a masszával, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.
3. A tepsit olajozzuk ki, béleljük ki sütőpapírral.
4. Felezzük el a tésztát, majd előmelegített sütőben kb. 200 fokon mind a kettőt süssük meg.
5. A zselatint áztassuk be 6 ek. vízbe, kb. 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön kevergetve oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapunk.
6. Kemény habbá verjük fel a tejszínt és keverjük el a zselatinnal. Lassan csorgassuk bele a mézet. 7. Az alsó lapot visszahelyezzük a tepsibe, a krém felét egyenletesen simítsuk rá. Tegyük hűtőbe pár percre.
8. Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét a vízzel és amikor már felolvadt adjuk hozzá a margarint és az olajat. Alaposan kevergessük míg egyneművé nem válik.
9. Ha kissé lehűl, terítsük a tejszínes rétegre. Ismét tegyük hűtőbe dermedni.
10. Amikor a csokis réteg megdermedt, tegyük rá a tejszínes krém másik felét, és azt is kenjük rá.
11. Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be. /Én csoki mázat tettem rá, csoki hiány miatt, úgy is nagyon finom volt/
12. A sütit tegyük hűtőbe.


Gesztenyés süti

-2 cs. gesztenyemassza,
-25 dkg darált háztartási keksz,
-12,5 dkg ráma ezt összegyúrjuk és a tepsi aljára rakjuk.

Krém:
-9 dl tej,
-3 vaníliapuding,
-2 e. kanál cukor ezt sűrűre főzzük.
-25 dkg rámát
-25 dkg cukorral kikeverünk és a kihűlt pudingos krémmel összekeverjük.

Felét a tepsibe rakott gesztenyére rakjuk. 2 csomag babapiskótát rumos tejbe áztatjuk és a krém tetejére rakjuk.
Erre jön a krém másik fele.

1,2 liter Hulala tejszínt kemény habbá verjük és ráöntjük a krémre, majd csokit reszelünk a tetejére.


Gyors Kinder Szelet

Tészta :
-40 dkg liszt,
-25 dkg margarin,
-20 dkg porcukor,
-1 db tojás,
-1 kávés kanál szódabikarbóna,
-2 evőkanál kakaó, pici tej.

Össze gyúrjuk és könnyű tésztát kapjunk.
Ketté osztjuk és az egyik tésztát belenyújtjuk a tepsibe erre jön majd a krém.

Krém:
-1 liter tej,
-3 csomag vanília puding,
-12 evőkanál cukor
-1 doboz 450 gr-os tejföl.

A pudingot elkészítjük és még melegen belekeverjük a tejfölt.
Mikor már eléggé kihűlt rárakjuk a már tepsiben levő lapra és erre tesszük rá a másik lapot.
Együtt sütjük.
Porcukorral szórjuk a tetejét.


Hólabda

- 6 tojás
- 12 dkg cukor
- 12 dkg liszt
- 2 evőkanál kakaópor

A krémhez:
- 1 cs. vanília ízű pudingpor
- 4 dl tej
- 25 dkg margarin
- 25 dkg porcukor

A díszítéshez:
- kókuszreszelék
- tortabevonó

A tojásfehérjékből kemény habot verünk a cukor folyamatos hozzáadásával, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját és lazán a lisztet, valamint a kakaót. A tepsit kibéleljük sütőpapírral, ráterítjük a tésztát, majd mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Amikor kihűlt, pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk ki belőle. A vanília ízű pudingot a tejjel elkészítjük és hagyjuk kihűlni. A margarint a porcukorral habosra keverjük és a kihűlt pudinghoz adjuk. Két-két karika közé krémet kenünk, majd az oldalát is körbekenjük, és kókuszreszelékben megforgatjuk. A tetejét felolvasztott tortabevonóval vonjuk be.


Kókuszos tekercs  
 
- 30 dkg darált keksz
- 15 dkg darált mandula vagy dió
- 15 dkg porcukor
- 2 dl fekete kávé
- 10 dkg margarin
- 10 dkg porcukor
- 10 dkg kókuszreszelék
- 1 tojás

Összegyúrjuk a kekszet, a mandulát, a porcukrot és a kávét. Ha esetleg morzsalékos, önthetünk hozzá egy kis vizet, hogy könnyen gyúrható legyen. Habverő segítségével összekeverjük a margarint a porcukorral, és a tojással, majd beleforgatjuk a kókuszreszeléket. A barna tésztát tetszés szerinti vastagságúra nyújtjuk, rákenjük a vajas vagy sütőmargarinos krémet, majd föltekerjük. Vékony szeletekre vágva tálaljuk.


Bellini torta

- 3 tojás
- 1 csipet só
- 10 dkg porcukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 80 ml olaj
- 8 dkg liszt
- 2 ek. kakaó
- 2 dkg étkezési keményítő
- 1 tk sütőpor

Bellini krém:
- 5 db. őszibarack
- 10 dkg porcukor
- 2 dl pezsgő
- 1 citrom leve
- 8 lap zselatin
- 2,5 dl habtejszín

Fehér krém:
- 2,5 dl író, vagy joghurt
- 7 dkg porcukor
- 1 citrom leve
- 4 lap zselatin
- 2 dl habtejszín

A lisztet, kakaót, sütőport, étkezési keményítőt egybe szitáljuk. A tojásfehérjét a cukorral, vaníliás cukorral, sóval kemény habbá verjük. Hozzákeverjük a tojás sárgákat, majd vékony sugárban az olajat is belecsurgatjuk, végül beleforgatjuk kézi habverővel a lisztes keveréket. 24 cm-es tortaformában sütjük 20 percig 160-170 fokon. A Bellini krémhez a tejszínt habbá verjük, és hűtőbe tesszük. A zselatint kevés vízbe beáztatjuk. A meghámozott barackokat, a porcukrot, a citromlét és a pezsgőt turmixszoljuk. A beáztatott zselatint felolvasztjuk, kevés barackos krémmel kikeverjük, majd a zselatint az egész barackos krémhez keverjük. A felvert tejszínhabot belekeverjük. A krémet a tortagyűrűvel körülvett tésztalapra öntjük. A joghurtos krémhez a zselatint kevés joghurtba beáztatjuk, a tejszínt szintén felverjük. A joghurtot, a porcukrot és a citromlét elkeverjük. Az előző krémhez hasonlóan belekeverjük a felolvasztott zselatint, és végül a felvert tejszínhabot. A fehér krémet dresszpír zsákba töltjük, és a Bellini krémbe nyomjuk foltosan. Legalább 7 órára hűtőbe tesszük. A tetejét barackkal díszítjük.


Gumi süti

- 6 tojás
- 3 cs vaníliás cukor
- 2 ek kakaó
- 17 ek porcukor
- 2 kis doboz tejföl
- 4,5 cs zselatin
- 3 dl málnaszörp

1 réteg:
3 tojás sárgát kikeverünk 5 ek porcukorral, és 1 cs vaníliás cukorral. Másfél dl vizet felmelegítünk, és elkeverünk benne a 2 ek zselatint. Ha hűlt, belekeverjük a tojás sárgába. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és hozzákeverjük ezt is a tojás sárgához.
2 réteg:
ugyanaz mint az első, csak belekeverünk 2 ek kakaóport is. Ha az első megdermedt a tepsiben, ráöntjük a tetejére.
3 réteg:
7 ek porcukrot, 2 db tejfölt, és 1 cs vaníliás cukrot összekeverünk. Másfél dl vizet felmelegítünk, és 2 ek zselatint elkeverünk benne, majd hozzáöntjük a tejfölhöz. Ha az előző réteg is megdermedt, ráöntjük a tetejére.
4 réteg:
3 dl málnaszörpöt és 1,5 dl vizet felfőzünk másfél csomag zselatinnal, ezt jobban le kell hűteni, majd a fehér rétegre ráönteni. Minden réteg után hűtőbe kell tenni, mert úgy hamarabb dermed.

Szivárvány szelet

A tésztához :
- 30 dkg fehér marcipánmassza
- 25 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 4 egész tojás
- 1 vaníliás cukor
- 1 fiola fehér keserű mandula aroma
- 25 dkg finomliszt
- csipet só
- 50-60 csepp piros ételfesték
- 50-60 csepp zöld ételfesték

Az összeállításhoz:
- 6 evőkanál meggy, vagy málnalekvár

 A bevonáshoz:
- 15 dkg baracklekvár

A csoki mázhoz:
- 25 dkg tortabevonó
- 2 evőkanál olaj vagy vaj vagy sütőmargarin

A marcipánt mélyhűtőbe tesszük, hogy dermedjen, majd lereszeljük a reszelő nagy lyukú oldalán. A puha margarint robotgéppel kicsit felhabosítjuk, hozzáadjuk a reszelt marcipánt. Beledolgozzuk a porcukrot és a vaníliás cukrot, a keserű mandula aromát, és ezekkel is jól kidolgozzuk. A tojásokat szétválasztjuk és a sárgákat egyenként elkeverjük a masszával, majd a lisztet is hozzáadjuk. A tojásfehérjékből csipet sóval kemény habot verünk, majd óvatosan beleforgatjuk a masszába. A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk. Az egyikbe beletesszük a piros, a másikba a zöld ételfestéket, a harmadikat békén hagyjuk. Kivajazzuk vagy kisütő margarinozzuk, majd sütőpapírral kibélelünk 3 db kb. 30x20 cm-es tepsit, és széles pengéjű késsel szétkenjük egyenletes vastagságban a tésztákat. 10-15-perc alatt 175 fokra előmelegített sütőben egyenként megsütjük (tűpróba). Rácsra tesszük, és megvárjuk, míg kihűlnek. Összeállítjuk a süteményt. A zöld tésztát sütőpapírra tesszük, megkenjük a meggy, vagy málnalekvár felével, rá a sárga tészta, amit megkenünk a maradék lekvárral, majd erre a piros tészta. Két vágódeszka közé tesszük, tetejére nehezéket (konzerv) teszünk, kb 30 percre, majd levágjuk róla a széleket, és hosszanti irányban 4 hosszú csíkra szeljük. Egymás után megkenjük a csíkok tetejét és oldalát is a felmelegített baracklekvárral. A tortabevonót gőz felett felolvasztjuk, beletesszük az olajat, vagy vajat vagy sütőmargarint, jól elkeverjük, és a süteményre kenjük, a tetejére és az oldalára is. Ujjnyi szeletekre vágjuk tálaláskor.


Babapiskótás puncsszelet

- 25 dkg liszt
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 8 dkg porcukor
- 2 tojássárgája
- 2 evőkanál méz
- 1 dl tej
- 5 dkg margarin

A krémhez:
- 3 cs. puncs ízű pudingpor
- 7 dl tej
- 25 dkg margarin
- 25 dkg porcukor
- 1 db rumaroma
- 1 cs. babapiskóta

A piskótához a hozzávalókat jól elkeverjük, majd két lapot sütünk belőle. A krémhez a pudingport felfőzzük a tejben. A margarint a porcukorral kikeverjük, és ha a puding kihűlt, hozzáadjuk. Az egyik lapot megkenjük a krémmel, rárakjuk a babapiskótákat, melyet meglocsolunk a rumaromával, majd rákenjük a maradék krémet, és a másik piskótalappal befedjük. A tetejére puncsízű mázat kenünk. Dermedés után szeleteljük.

Üdítös szelet

A tésztához :
- 6 tojás
- 12 dkg porcukor
- 4 ek. liszt
- 2 ek. kakaópor
- 1 cs. sütőpor
- 1 dl étolaj

A túrós krémhez:
- 25 dkg Rama margarin
- 20 dkg porcukor
- 25 dkg tehéntúró

A pudinghoz:
- 7 dl szénszavas üdítő
- 2 cs vaníliás pudingpor

A lisztet a kakaóporral és a sütőporral átszitáljuk. A 6 tojássárgáját habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a lisztes keveréket, és az étolajat. A tojások fehérjéjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és beleforgatjuk a masszába. Sütőpapírral kibélelt, előmelegített sütőben megsütjük. A túrós krémhez a margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az áttört túrót is. A 2 cs. vaníliás pudingot simára keverjük a szénsavas üdítővel és felfőzzük. Hideg vízbe állítva kihűlésig keverjük, fontos. A kihűlt tésztalapra rásimítjuk a túrós krémet, majd erre a szénsavas üdítős pudingot.


Eszterházy torta

- 5 db tojássárgája
- 1 csom. vaníliás cukor
- 25 cl tej (2.8 %-os)
- 5 cl víz
- 5 g zselatinpor
- 2 dkg liszt
- 38 dkg darált dió
- 42 dkg cukor
- 10 db tojásfehérje
- 30 dkg vaj vagy sütőmargarin
- 5 cl konyak

10 db tojásfehérjét habbá verünk, hozzáadunk a habverés végén 30 dkg cukrot apránként, majd beleforgatunk 33 dkg darált diót, és 2 dkg lisztet. 5 kerek lapot kenünk belőle, és 220 C'-os sütőben kisütjük. Krém: 0,5 dkg zselatinport megduzzasztunk 0,5 dl hideg vízben. 2,5 dl tejet egy csomag vaníliás cukorral felforralunk. 5 db tojássárgáját 12 dkg cukorral kikeverünk, majd a forrásban lévő tejbe öntjük. Gyorsan keverve felforraljuk, és hozzáadjuk a duzzasztott zselatint. Ha kihűlt ez a massza, akkor kikeverjük 30 dkg vajjal vagy sütőmargarinnal, 5 dkg darált dióval, és 0,5 dl konyakkal. Töltése: a lapokat megspricceljük egy kis konyakkal, majd beletöltjük a krém 80 %-át. Körbehúzzuk krémmel, de a tetejét nem! A tetejét lekenjük felforralt baracklekvárral. Fondan bevonat: langyosra melegítünk 30 dkg fondant, és áthúzzuk a torta tetejét. Az olvasztott csokoládét fecskendező zsákba töltjük, és 2 cm-es távolságra felspricceljük rá a jellegzetes mintát. A még meg nem kötött fondant-ba késsel fel és lefele húzva kialakítjuk az Eszterházy torta jellegzetes rácsos motívumát. Az oldalát bevonhatjuk tejszínhabbal, és szeletelt mandulával.


Gyerek mogyorós szelet

- 9 db tojásfehérje
- 9 ek cukor
- 2 ek étolaj
- 3 ek liszt
- 3 ek zsemlemorzsa
- 1/2 cs sütőpor
- 22 dkg vágott dió
- 1/2 üveg mogyorókrém
- 1 cs háztartási keksz

Krémhez:
- 3/4 l tej
- 9 db tojássárgája
- 38 dkg cukor
- 2 cs vaníliás pudingpor
- 4 ek liszt
- 15 dkg csokoládé
- 38 dkg margarin

Tetejére:
- tejszín

A 9 db tojásfehérjét a cukorral felverjük. Hozzáadjuk az étolajat, a sütőporos lisztet, a zsemlemorzsát, és a vágott diót. Tepsibe tesszük, majd megsütjük, és a még meleg tésztát kenjük meg a mogyorókrémmel. A tejből, a tojás sárgából, cukorból, vaníliás pudingporból és a lisztből krémet főzünk, elfelezzük. Az egyik felébe belekeverjük a megolvasztott csokoládét. A margarint is 2 részre osztjuk és belekeverjük a sárga és a csokis krémbe, majd kihűtjük. A tésztát miután megkentük mogyorókrémmel, rákenjük a sárga krémet, ezt beborítjuk tejbe mártogatott keksszel, erre jön a csokis krém, a tetejére a keményre felvert tejszín.
.


Képviselö fánk

- 1 dl víz
- 8 dkg vaj vagy sütőmargarin
- 11 dkg liszt
- 5 tojás
- porcukor a szóráshoz

A krémhez:
- 4 tojás
- 12 dkg cukor
- 5 dl tej
- 2,5 dl tejszín
- 10 dkg étkezési keményítő

Felforraljuk a vizet egy csipet sóval és a vajjal vagy sütőmargarinnal. Egyszerre belekeverjük a lisztet, és lassú tűzön addig pirítjuk (kb. 2 perc), amíg a massza elválik az edény falától. Lehúzzuk a tűzről, azonnal belekeverünk 1 tojást, és hagyjuk kissé kihűlni. Keverőtálba tesszük a masszát, és egyenként alaposan eldolgozzuk benne a maradék négy tojást. Jól kikeverjük, mert ettől lesz üreges a belseje. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, (gázsütő: 3. fokozat). A masszát csillagcsőrös habzsákba szedjük, sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól távolra, 12 krémgolyót nyomunk. A sütőbe teszünk egy vízzel teli edényt, és a fánkokat kb. 25-30 percig sütjük. (A sütő ajtaját nem szabad kinyitni, mert összeesik a tészta.). A fánkokat kivesszük, tetejüket levágjuk, így a felesleges gőz távozni tud, majd hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a krémet: a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval és a cukor felével kemény habbá verjük. A tej felét és a tejszínt összeforrósítjuk, a tojások sárgáját kikeverjük a maradék cukorral, a vaníliás cukorral és a keményítővel. Hozzáadjuk a maradék hideg tejet, és folyamatosan keverve a forró tejhez adjuk. Sűrűre főzzük. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a tojáshabot, és hagyjuk kihűlni. A krémet csillagcsőrös habzsákba szedjük, megtöltjük vele a fánkokat, visszaillesztjük a tetejüket, és porcukorral megszórva kínáljuk. A krém tetejére tejszínhabot is nyomhatunk.
.


Meggyes-mákos rétes

Rétestésztához:
* 30 dkg finomliszt
* 5 dkg cukor
* 8 dkg olvasztott vaj vagy margarin
* 1 db tojás
* 1 pohár tejföl
* csipet só
* olaj

Töltelékhez:
* 1 kg kimagozott meggy
* 20 dkg mák
* cukor
* fahéj
* búzadara

1. A tészta hozzávalóit tálba tesszük, és rugalmas lágy tésztát dolgozunk ki. Ha nagyon ragad, teszünk még hozzá lisztet.
2. 3 cipóra osztjuk a tésztát és betesszük a fagyasztóba.
3. A töltelékhez kimagozzuk a meggyet, és lecsepegtetjük. Ledaráljuk a mákot, összekeverjük a cukorral, a búzadarával és a fahéjjal. A cukrot és a fahéjat ízlés szerint adagoljuk.
4. A tésztacipókat lisztezett deszkán vékonyra sodorjuk.
5. Rászórjuk a meggyet és meghintjük a mákos- darás-cukros keverékkel.
6. A tészta széleit visszahajtjuk, és gyorsan feltekerjük a rudat.
7. A tepsit előre kikenjük olajjal, és beleemeljük a kész rudakat.
8. Megolajozzuk a rudakat, és nagy lángon pirosra sütjük.


Túrós rétes 

* 250 g tönköly rétesliszt
* 1/2 ek búzasikér
* 1 tk zsír
* csipet só
* 1 tk ecet
* 200 ml langyos víz
* olaj és tejföl a tészta kenéséhez

túrós töltelékhez
* 500 g túró
* 4 ek tejföl
* 1 tojás
* 1 cs. bourbon vaníliás cukor
* jó nagy marék mazsola
* 1 citrom reszelt héja
* 3 ek cukor

1. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sikért és a zsírt elmorzsoljuk a liszttel. A langyos vízben feloldjuk a sót, belekeverjük az ecetet és a liszt közepén készített mélyedésbe öntjük. Elkezdjük gyúrni a tésztát, egészen addig tesszük ezt, míg a rétestészta ruganyos és selymes nem lesz. Ez a folyamat körülbelül 20 verejtékes percet vesz igénybe. (Nagymamám erre vonatkozó megjegyzése: akkor kész a rétestészta, ha megjelennek a homlokon az izzadtságcseppek.. Mennyire igaz!)
2. Előkészítjük az asztalt, ahol a rétest nyújtani fogjuk: leterítjük egy tiszta vászonlepedővel, egyenletesen meghintjük rétesliszttel. A sima tapintású rétestésztát két részre osztjuk és a lepedővel fedett asztalra helyezzük, ügyelve, hogy se az alján, se a tetején gyűrődés ne legyen. Mindkét bucit vékonyan megkenjük olajjal és egy-egy tálat borítunk rá. Így hagyjuk pihenni fél órán át.
3. A sütőt előmelegítjük 180 ºC–ra, légkeverésen. Közben elkészítjük a töltelékeket: a meggy levét lecsöpögtetjük, majd összekeverjük a mákkal és a cukorral. A túrós töltelékhez pedig egy tálban villával jól összetörjük a túrót, hozzáadjuk a tojást, a cukrot és a tejfölt, alaposan összekeverjük. Végül beletesszük a mazsolát és a citromhéjat.
4. A fél óra leteltével az egyik bucit félretesszük a lepedőről és hozzáfogunk a rétes nyújtáshoz: nem az ujjainkkal kell dolgozni, hanem a rétestészta alá nyúlva a kézfejünkkel húzzuk kifelé a tésztát (csökkentve ezáltal a kiszakadás esélyét). Körben haladunk és húzzuk kifelé, az asztal széleinek irányába, mígnem elérve azt, egy kicsit túlhúzzuk rajta, és hagyjuk hogy néhány centire lelógjon. A lelógó részeket a kézfejünkre körkörösen tekerve leszedjük, félretesszük.
5. A kinyújtott rétestésztát langyos olajjal megspricceljük, nem kell, hogy mindenhol érje az olaj, főleg nem szabad eláztatnia azt. És jön a töltelék, a széleken öt centit elhagyva, kezünkkel rászórjuk a kinyújtott tésztára, majd a lepedőt megfogva visszahajtjuk a felénk lévő részt, és segítségével felcsavarjuk a rétest. Így, ha mindent jól végeztünk, egy hosszú rétest kapunk, amiből S, avagy kígyó alakot formálunk és ügyesen megfogva átemeljük egy olajjal vékonyan kikent tepsire. Tejföllel elkevert olajjal megkenegetjük a rétes kígyó tetejét és oldalát, és mehet is a sütőbe. 30-35 perc alatt aranyszínűre sül. Addig folytatjuk a rétes nyújtást, amíg van tésztánk. (A szélekről leszedett tésztát is újra össze lehet gyúrni, kicsit lefedve pihentetni kell utána és ki lehet nyújtani, bár ez már nem lesz olyan selymes.)


Túró Rudi torta 

A piskótához:
* 2 tojás
* 6 dkg cukor
* 6 dkg finomliszt
* fél kk sütőpor
* 1 dkg cukrozatlan kakaópor
* 5 dkg cukor (a sziruphoz a kész piskóta tetejére)

A töltelékhez:
* 1 csapott ek zselatinpor
* 15-25 dkg porcukor (ízlés szerint)
* 50 dkg túró
* 1 dl tejföl
* 1 vaníliarúd
* 1 citrom reszelt héja
* 1 ek citromlé
* 2,5 dl hideg tejszínből vert hab
* 3 ek cukrozatlan kakaópor

Piskóta készítése:
1. Kivajazunk egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát és az aljába méretre vágott sütőpapírt teszünk.
2. A tojásokat és a cukrot 4 perc alatt robotgéppel fölhabosítjuk.
3. A lisztet, sütőport és a kakaót összekeverjük és fakanállal óvatosan a tojáshabhoz forgatjuk.
4. A tortaformába öntjük a masszát és 175 fokon 12 perc alatt megsütjük. Ha kész, kihűtjük.

Töltelék készítése:
1. A zselatint 1 dl vízzel elkeverjük, majd takaréklángon addig kevergetjük, amíg a zselatin feloldódik.
2. Félretesszük hűlni, közben a porcukrot simára keverjük 2-3 kanál forró vízzel egy nagy keverőtálban.
3. A porcukorhoz adjuk a túrót, a vaníliarúd kikapargatott belsejét, a citromhéjat, a citromlevet, a tejfölt és a zselatinos vizet. Robotgéppel 1-2 perc alatt összedolgozzuk és végül fakanállal beleforgatjuk a tejszínhabot.

Összeállítás:
1. A piskótát kivesszük a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt és miután a formát elmostuk és szárazra töröltük, visszatesszük bele.
2. Megöntözzük 1 dl víz és 5 dkg cukor összemelegített keverékével, elsimítjuk rajta a túrós tölteléket és a tetejét vastagon megszórjuk kakaóporral.
3. A tortát 1 napig hűtőben tartjuk. Tálalás előtt késsel finoman körbevágjuk és kiszedjük a formából.


Meggyes lepény

tésztához
* 35 dkg liszt
* 25 dkg margarin
* 3 dkg, langyos tejben megfuttatott élesztő
* 1/2 dl tej
* 2-3 ek kristálycukor
* csipet só
* 1 tojás

töltelékhez
* 1 kg meggy , kimagozva
* 10 dkg darált dió
* 15 dkg cukor
* 1 lapos tk őrölt fahéj

tészta kenéséhez, szórásához
* 1 tojás
* 5 dkg durvára vágott dióbél

1. A langyos tejben feloldjuk a cukrot és az élesztőt.
2. A lisztet elkeverjük a csipet sóval, elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk az megfuttatott élesztőt, a tojást és jól összegyúrjuk. A tésztát két cipóba osztjuk: az egyik kicsit nagyobb legyen (ez lesz a lepény alja).
3. A nagyobb cipót kinyújtjuk és kibélelünk vele egy közepes méretű tepsit. Megszórjuk a tésztát darált dióval.
4. A kimagozott, levétől kissé kicsavart meggyel beterítjük, a meggyet megszórjuk a fahéjjal elkevert kristálycukorral és a maradék darált dióval.
5. Kinyújtjuk a másik cipót és lefedjük a tölteléket a tésztalappal, kicsit rányomkodjuk.
6. Megkenjük a lepény tetejét enyhén felvert tojással, rászórjuk a durvára vágott diót és villával megszurkáljuk.
7. 200 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük (a sütési idő felénél 180 fokra mérsékeljük a hőt).
8. Tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra szeleteljük. Porcukorral meghintve tálaljuk.


A chef álma torta

Tészták: A külső „burkolathoz”:
* 6 tojás
* 6 csapott evőkanál édesítő
* 6 evőkanál liszt

A belső kis tortához:
* 5 tojás
* 5 csapott evőkanál édesítő
* 4 evőkanál liszt
* 1 evőkanál kakaó
* 1/2 zacskó sütőpor

A lefedéshez:
* 3 tojás
* 3 csapott evőkanál édesítő
* 3 evőkanál liszt

A krémekhez:
Narancsos krém:

* 2,5 dl tejszín
* 2 evőkanál édesítő
* 2 evőkanál narancslikőr
* pár csepp vaníliaaroma
* 2 evőkanál narancslekvár,
* ½ zacskó zselatin
* ½ narancs leve

Málnás krém:
* 4 dl cukornélküli málnás joghurt
* ½ zacskó zselatin

Fehér krém:
* 5 dl tejszín
* 1 üveg ananászbefőtt –az eredetiben őszibarack van, de csináltam már körtével is-
* pár csepp vaníliaaroma
* 1 zacskó zselatin
* 2 csapott evőkanál édesítő

1. A piskótákat a szokott módon készítettem, a leírás itt a 6 tojásost a tűzhelyhez kapott nagy tepsiben, az 5 tojásos kakaóst 16 cm átmérőjű, a 3 tojásost 26 cm átmérőjű kerek tortaformában.
2. A narancsos krémhez a zselatint elkevertem a kifacsart narancslében, és forrásig főztem. A tejszínt kemény habbá vertem, belekevertem a vaníliaaromát, a narancslikőrt, a narancslekvárt, az édesítőt, majd a langyosra hűlt zselatint. Amikor a krém kihűlt, a kakaós piskótát három lapra vágtam, és megtöltöttem a krémmel, és a tortát a mélyhűtőbe tettem.
3. A nagy piskótalapot langyosra hűtöttem, és kibéleltem vele egy gömbölyű tálat. A málnás krémhez a joghurtot elkevertem a zselatinnal, és addig főztem, amíg jó meleg lett, de még nem forrt. Levettem a tűzről, és amikor langyosra hűlt beleöntöttem a piskótával kibélelt tálba. Hagytam egy kicsit megdermedni.
4. A fehér krémhez a befőtt levét egy lábosba szűrtem, belekevertem a zselatint, és felfőztem. Felvertem a tejszínt, belekevertem az édesítőt, a vaníliaaromát, a langyosra hűlt zselatint, és az ananászdarabokat.
5. A kis tortát kivettem a mélyhűtőből, óvatosan a málnás krém tetejére tettem, ráöntöttem a fehér krémet, és lefedtem a kerek piskótalappal. Letakartam, és másnapig a hűtőben pihent.
6. Tálalás előtt a torta széleit meglazítottam, és kiborítottam egy tálra. Vékonyan bekentem narancslekvárral, és szeletelt mandulával beborítottam, amennyire tudtam. A tetejére tejszínhabot, és reszelt keserű csokoládét tettem.


Diós kekszgolyók

* 20 dkg háztartási keksz
* 20 dkg dióbél
* 20 dkg porcukor
* 1 dl rum
* 2 púpos ek kakaó
* 1/2 dl meggylé
* 40 szem fejtett meggy , vagy magozott meggybefőtt
* 20 dkg étcsokoládé
* 10 dkg vaj

1. A kekszet és a dióbelet ledaráljuk.
2. A porcukrot, a kakaóport, valamint a darált diót és a kekszport összekeverjük.
3. Hozzáadjuk a rumot és a meggylét, jól összegyúrjuk.
4. 1/2 óráig a hűtőben pihentetjük.
5. Diónyi golyókat gömbölygetünk, mindegyiknek a közepébe egy szem meggyet nyomunk.
6. 2-3 órán át hűvös helyen szikkasztjuk a golyókat.
7. Felolvasztjuk a csokoládét, hozzákeverjük a vajat. A golyókat bevonjuk a csokoládémázzal és hűtőbe téve megdermesztjük.
8. Mignon papírba helyezve kínáljuk.


Gyors kefires süti

sütihez
* 2 pohár kefir (2 x 175 g)
* 4 tojás
* 400 g liszt
* 200 g cukor
* 2 dl olívaolaj
* 1 cs sütőpor
* 100 g málna

öntethez
* 200 g málna
* 1/2 citrom leve
* 30 g cukor

1. A sütihez valókat keverőtálba tesszük és robotgéppel simára dolgozzuk.
2. Kivajazott, lisztezett szögletes tepsibe (kb. fél gáz tepsi méretűbe), vagy (26 cm átmérőjű) kerek tortaformába simítjuk a tésztát. A tetejére szórjuk a kívánt gyümölcsöt (estemben málna), kicsit bele is nyomkodjuk.
3. Légkeverésen 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt aranyszínűre sütjük (tűpróba!).
4. A málnaöntethez a málnát a citrommal és a cukorral összeforraljuk, finom lyukú szitán átpasszírozzuk, a magokat kidobjuk.
5. Tálaláskor a gyümölcsöntetet felforrósítva kínáljuk.


Fánk

* 7 dl tej
* 90 dkg rétesliszt
* 1 tojás
* 2 tojássárgája
* 1 púpos tk só
* 4 púpos tk cukor
* 3 dkg élesztő
* sárgabaracklekvár

1. A tejet meglangyosítjuk. A hozzávalókat egy nagy tálba tesszük, és jól összedagasztjuk. A dagasztás ideje 15-20 perc, ami elvégezhető egy nagy fakanál segítségével, vagy géppel. Addig kell dagasztani, amíg a tészta össze nem áll (ettől lesz szép szalagos).
2. Tegyük a tésztát 1,5 órára meleg helyre keleszteni. Én egy konyharuhával fedtem le és pléddel takartam be.
3. A megkelt tésztát liszttel megszórt deszkára helyezzük és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Kb. 7 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatjuk a fánkokat, és hagyjuk a deszkán további 20 percig kelni. A tésztát itt is takarjuk le egy konyharuhával.
4. Egy széles lábasban vagy serpenyőben olajat hevítünk. A kör alakú fánktésztákat középen a hüvelykujjunkkal jól benyomjuk és forró olajba tesszük. A lábast lefedjük. A tésztákat kb. 2 percig sütjük, vagy amíg aranyszínű nem lesz. Egy villa segítségével megfordítjuk a fánkokat és a másik felüket is aranyszínűre sütjük. A második oldal sütésekor a lábast már nem kell lefedni.
5. A tésztából 40 db fánk lett. Frissen finom igazán..


Házi túrós lepény

Tésztához:
* 30 dkg liszt
* 10 dkg darált dió
* 3 tojássárgája
* 10 dkg kristálycukor
* 20 dkg vaj (lehetőleg házi vaj)
* fél cs vaníliás cukor
* fél citrom reszelt héja

Töltelékhez:
* 35 dkg házi túró
* 15 dkg házi vaj
* 15 dkg kristálycukor
* 3 dkg búzadara
* 20 dkg alma felkockázva
* 5 tojásfehérje
* mazsola (elhagyható)

* vaj és liszt a tepsi kikenéséhez
* vaníliás cukor a tetejére

1. Tésztát gyúrunk: a szitált liszthez keverjük a diót és a tojás sárgákat a cukorral, vajjal, vaníliás cukorral és a reszelt citrom héjjal. Majd pihentetjük kb. 15 percig.
2. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a túró tölteléket. A házi túrót, a vajat, a cukrot, a búzadarát, az almakockákat, a mazsolát elkeverjük. Hozzáadjuk a tojásfehérjékből felvert hab felét, majd óvatosan a maradék habot is.
3. A tészta felét kinyújtjuk, egy vajjal kikent lisztezett tepsibe helyezzük, 15 percig elősütjük 190 fokon.
4. Rátesszük a túrótölteléket, rácsosan lefedjük. Aki nem akar bíbelődni, kinyújtja a tészta másik felét és a tölteléket lefedi.
5. A tészta tetejét finoman villával megszurkáljuk.
6. Majd kb 40 perc alatt 190 fokon megsütjük.
7. Amikor elkészült, hűlni hagyjuk. A tetejét vaníliás cukorral megszórjuk..


Ház(tartás)i kekszes francia krémes

* 1 zacskó négyzet alakú háztartási keksz (kb. 70-80 db keksz)
* 3 cs vanília ízű pudingpor
* 8 dl tej
* 20 dkg porcukor
* 25 dkg sótlan vaj
* 5 dl tejszín
* 2 cs vaníliás cukor
* 1 tábla tortabevonó

 1. A keksz felét téglalap alakzatban egy tálcára rendezzük.
2. A vanília ízű pudingporokat megfőzzük a tejben.
3. A porcukrot kikeverjük a sótlan vajjal. Ha kihűlt a puding, összekeverjük ezzel a vajas krémmel.
4. A krémet óvatosan rákenjük a tálcára lerakott kekszekre. Vigyázzunk, hogy a kekszek ne mozduljanak el közben!
5. A tejszínt habbá verjük a vaníliás cukorral és rákenjük a sárga krém tetejére.
6. Erre rátesszük a zacskó keksz másik felét, majd ezeket a kekszeket felolvasztott tortabevonóval kenjük be.


Zserbó 

A tésztához:
* 50 dkg liszt
* 25 dkg margarin
* 1 tojás sárgája
* 1 mk szódabikarbóna
* 1 dkg élesztő
* 1 cs vaníliás cukor
* 10 dkg porcukor
* 2 ek tejföl
* 0,5 dl tej

A töltelékhez:
* 25 dkg dióbél
* 20 dkg porcukor
* 1 cs vaníliás cukor
* 40 dkg baracklekvár
* 2 ek rum

A mázhoz:
* 15 dkg étcsokoládé
* 10 dkg margarin
* 5 dkg vaj

11. A dióbelet megdaráljuk, összekeverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.
2. Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk.
3. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal.
4. Hozzáadjuk az élesztős tejet, a szódabikarbónát, a porcukrot, a tojás sárgát, a vaníliás cukrot, a tejfölt és jól összedolgozzuk.
5. Az összegyúrt tésztát három részre osztjuk.
6. Az első részt kinyújtjuk és kibéleljük vele a tepsit.
7. Megkenjük a baracklekvár felével, meglocsoljuk 1 ek rummal, rászórjuk a cukros dió felét.
8. Beborítjuk a másik kinyújtott tésztalappal, amit ismét megkenünk lekvárral, megöntözzük rummal és rászórjuk a dió másik felét.
9. Ráhelyezzük a harmadik kinyújtott tésztát, kissé rányomkodjuk, villával megszurkáljuk.
10. Előmelegített sütőben 200 C°-on kb 30 perc alatt szép világos barnára sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.
11. Amíg hűl a tészta, elkészítjük a mázat:
12. Az étcsokoládét vízgőz felett felolvasztjuk a vajjal és a margarinnal együtt.
13. Folyamatosan kevergetve langyosra hűtjük és egyenletesen elosztva ráöntjük a tésztára.

Rákóczi túrós 

tésztához
* 240 g liszt
* 120 vaj
* 60 g cukor
* 1 tojás sárgája
* 1 dl tejföl
* 1 cs sütőpor
* 1 citrom reszelt héja

töltelékhez
* 500 g túró (én a Cserpes Sajtműhelyére esküszöm)
* 100 g cukor (vaníliás cukor vagy vaníliaesszencia is mehet bele)
* 3 tojás
* 50-100 g mazsola
* 1-2 ek zsemlemorzsa
* pár ek savanykás baracklekvár

habhoz
* 3 tojásfehérje
* 120 g porcukor

1. A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, majd a hűtőben egy félórás pihenőt engedünk neki.
2. Sütőpapíron kinyújtjuk, majd egy nagyobb téglalap alakú tepsibe tesszük. 180 fokon világos zsemleszínűre sütjük.
3. Közben a túrót kikavarjuk a cukorral és a tojások sárgájával. A fehérjéket külön felverjük és óvatosan hozzákeverjük a túróhoz. Végül hozzáadjuk a beáztatott, lecsepegtetett mazsolát és a zsemlemorzsát.
4. A félig sült tésztát kivesszük a sütőből és megkenjük a baracklekvárral, majd a túrókrémmel. Visszatoljuk sülni.
5. Utolsó lépésként a tojáshab készül. Itt csak azután kell beletenni a cukrot, miután a fehérjét már felvertük. Látszólag soha nem lesz belőle újra hab, de nem kell megijedni. Kitartóan dolgoztatni kell a robotgépet (vagy a férjet) és egyszer csak kész lesz a tükörfényes, kemény habcsoda, ami akkor sem esik ki az edényből, ha a feje tetejére állítjuk.
6. Én dupla mennyiséget készítettem (nyugodtan lehet triplát is), mert volt elfekvő tojásfehérje készletem. Vérmérséklet kérdése, hogy most leáll az ember habzsákba tenni a habot és rácsozni, vagy sem. Én sem.
7. Egyszerűen a kész tésztára simítottam, egy késsel kicsit megcifráztam, aztán visszatoltam a sütőbe, amíg egy kis színt kapott.


Kókuszos szelet 

A tésztához:
* 25 dkg liszt
* 20 dkg cukor
* 5 dkg zsír
* 1 tojás
* 2 ek olvasztott méz
* 1 dl tej
* 1 kk szódabikarbóna

A krémhez:
* 22 dkg vaj
* 25 dkg cukor
* 4 dkg kakaó
* 1 ek tej
* 1/2 dl rum

A sütemény megforgatásához:
* 20 dkg kókuszreszelék

1. A tésztához a cukrot, a tojást, a zsírt, az olvasztott mézet jól kikavarjuk, azután felváltva fokozatosan adjuk hozzá a lisztet (amiben elkeverjük előtte a szódabikarbónát) és a tejet.
2. A tésztát kivajazott, kilisztezett közepes méretű tepsibe öntjük és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.
3. Amíg a tészta sül, a krémet elkészítjük: a cukrot, a vajat, a tejet és a kakaót felfőzzük. Majd ha kicsit ez kihűlt, beletesszük a rumot.
4. A megsült tésztát 2-3 cm széles és 6 cm hosszú szeletekre vágjuk.
5. A szeleteket villára szúrva belemártjuk a langyos, de még folyós krémbe, majd nyomban megforgatjuk a kókuszreszelékben. (Ha a krém időközben nagyon besűrűsödik, fel kell újra melegíteni.)


Omlós karamellás szelet 

A süti aljához:
* 20 dkg Albert keksz
* 15 dkg olvadt vaj

A töltelékhez:
* 60 dkg cukrozott sűrített tej
* 8 dkg vaj

A mázhoz:
* 12 dkg tej csokis tortabevonó
* 2 ek olaj

1. Késes betétű robotgéppel morzsásra daráljuk a kekszet.
2. Tálba öntjük és összekeverjük az olvadt vajjal.
3. 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt terítünk, majd kézzel jól belenyomkodjuk a kekszes alapot.
4. Teflonos lábasban, közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett összemelegítjük a sűrített tejet a vajjal, majd miután felolvadt a vaj, takaréklángon folyamatosan mozgatjuk a lábast, míg a sűrített tej megvastagszik és karamellás színű lesz.
5. Gyorsan ráöntjük a kekszes alapra és szépen elsimítjuk a tetejét.
6. Vízfürdő felett felolvasztjuk a csokit, hozzákeverjük az olajat és a karamellás töltelékre öntjük.
7. Ha kicsit kihűlt, legalább 12 órára hűtőbe tesszük.
8. Levesszük a tortagyűrűt, átfordítjuk a sütit egy vágódeszkára, aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd hosszú nyakú pohárba forró vizet öntünk és a kést belemártogatva ízlésünknek megfelelően felszeleteljük az omlós karamellás sütit.


Cukrász krémes 

Tésztához:
* 25 dkg liszt
* 12,5 dkg margarin
* 1 tojássárgája
* 1 dl tejföl
* 1 csipet só

Krémhez:
* 4 cs vaníliás puding (főzős)
* 2 cs vaníliás cukor
* 35 dkg kristálycukor
* 1 l víz
* 9 tojásfehérje

1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 1 órát legalább pihentetjük (de akár éjszakázhat is a hűtőben).
2. Két lapot nyújtunk és sütünk belőle, elvileg 180°C-ra előmelegített sütőben, de nálam ez 200°C-on volt jó, 10 percig, alsó-felső álláson. (Hólyagos lesz nagyon, de semmi pánik, ez így természetes. :-)) Érdemes esetleg az egyik lapot sütés előtt óvatosan, halványan bekockázni késsel, hogy később könnyebb legyen szeletelni, de vigyázva, nehogy átvágjuk a tésztát.
3. A krémhez a pudingport összekeverjük a vaníliás cukorral, a teljes mennyiségből elvett, 10 dkg kristálycukorral, majd apránként hozzákeverjük az 1 l vizet is.
4. A tojásfehérjéket a maradék 25 dkg porcukorral gőz fölött kemény habbá verjük.
5. A pudingot a vízzel lassú tűzön sűrűre főzzük (már akinek van türelme, ideje hozzá: én adtam neki, teljes kakaón ment alatta a hőség, úgy nyomtam :-) ).
6. Ha besűrűsödött, vigyázva belekeverjük a gőz fölött felvert, kemény, kész habot is, majd azzal együtt még további 3 percig főzzük a krémet.
7. Forrón, az alulra szánt tésztalapra kenjük az egészet, majd óvatosan a tetejére helyezzük a bekockázott lapot.
8. Letakarjuk egy száraz kendővel, így hagyjuk kihűlni.
9. Porcukorral meghintve tálaljuk.


Fagyi szelet 

Tésztához:
* 5 tojás
* 6 ek víz
* 15 dkg liszt
* 20 dkg cukor
* 10 dkg darált dió
* 1 cs sütőpor

Krémhez:
* 4 dl tej
* 2 ek liszt
* 2 cs vaníliás puding
* 25 dkg margarin
* 20 dkg porcukor
* 1 tojássárgája
* 1 cs vaníliás cukor

Mázhoz:
* 5 tojásfehérje
* 15 dkg cukor
* csoki dara (ízlés szerint)

1. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
2. Amikor már kemény, hozzáadjuk a cukrot majd a tojások sárgáját, vizet, lisztet és a diót, és piskótatésztát sütünk. Kb. 25-30 perc (tűpróba!).
3. Míg sül a tészta, addig elkészítjük a krémet: a pudingot és a lisztet simára keverjük a tejjel (először kevés tejjel kikeverjük, utána öntjük fel a megfelelő mennyiséggel, és így szép sima lesz a krém).
4. Amíg hűl a puding, addig a margarint a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük.
5. Mikor már teljesen kihűlt (hidegre!) a puding, akkor a két krémet összekeverjük.
6. A krémet egyenletesen a kihűlt tésztára simítjuk.
7. Gőz fölött keményre verjük a tojásfehérjéket a cukorral, és a krémre tesszük, utána csoki darával megszórjuk.
8. Vízbe mártott késsel szeleteljük.


Gyümölcstorta eperrel 

Tésztához:
* 20 dkg ráma margarin
* 15 dkg porcukor
* 25 dkg rétesliszt
* 3 db tojás
* 1 cs sütőpor
* 1 narancs
* csipet só

Krémhez:
* 7,5 dl tej
* 3 tojássárgája
* 22 dkg cukor
* 4 dkg vaníliás krémpor
* 6 dkg liszt

Díszítéshez:
* 0,5 kg eper

Bevonáshoz:
* 1 cs piros tortazselé

1. 2 db lapos, 30 cm átmérőjű, hullámos szélű tortaformát kivajazunk, lisztezünk.
2. Puha margarint porcukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd a lisztet, sütőport, narancs reszelt héját és levét.
3. A tésztát a tortaformákba töltjük, elsimítjuk, majd előmelegített gázsütőben 5-ös fokozaton 20-20 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, kivesszük a formákból.
4. Amíg a tészta hűl, elkészítjük a krémet: krémport, lisztet összekeverjük, hozzáadunk 1 dl tejet, és csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját is. A maradék tejet felforraljuk a cukorral együtt, és forráskor az elkészített krémporos folyadékot folyamatos keverés mellett hozzáadjuk. Az első rottyanásig főzzük, majd azonnal a tortalapok tetejére öntjük, elsimítjuk. Hagyjuk kihűlni.
5. A torták tetejét félbevágott eperrel (vagy bármilyen gyümölccsel) díszítjük, és hűtőbe tesszük.
6. Piros tortazselét 2-3 csapott ek cukorral egy edényben elkeverjük, és állandó keverés közben 3 dl gyümölcslét vagy vizet adunk hozzá. Folytonos keverés közben, forrástól számítva 1 percig főzzük. A zselét kb. 8-10 percig állni hagyjuk, miközben néhányszor megkeverjük. Amikor az állaga kezd sűrűsödni, bevonjuk a torták tetejét. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.


Almás táska


* 50 dkg liszt
* reszelt citromhéj
* 1 csomag sütőpor
* 15 dkg margarin
* 2 tojás +1 tojásfehérje a kenéshez
* 10 dkg cukor
* 1-2 dl tej

 A töltelékhez:
* 1 kg alma
* 15 dkg cukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 5 dkg mazsola
* 1 tojás
* 1 mokkáskanál őrölt fahéj

A vajat, tojást, cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőporral kevert lisztet, citromhéjat, és lassanként a tejet. Ha elég sima a tészta, fél centi vastagra kisodorjuk, nagy, gömbölyű lapokat szaggatunk belőle (kb. 8 cm átmérőjűt). A töltelékhez az almákat meghámozzuk, magházuktól megtisztítva felszeleteljük, és összekeverjük a cukorral, 1 tojással, mazsolával és egy késhegynyi fahéjjal. A gyümölcsmasszát a tésztalapok felére helyezzük, a másik felét ráhajtjuk. Zsírozott tepsibe rakjuk, a tetejét kissé felvert tojásfehérjével bekenjük, és nagy lángon megsütjük.

Almás pite


* 50 dkg finomliszt
* 25 dkg margarin/vaj
* 25 dkg porcukor
* 1 cs. vaníliás cukor
* 1 cs. sütőpor
* 4 tojás
* 2-3 evőkanál tejföl

 A töltelékhez:
* 1 kg hámozott alma
* 10 dkg darált dió
* 20 dkg porcukor
* 1 citrom
* 1 kiskanál fahéj

 A tetejére:
* 1 tojás

A sütőporral elkevert liszttel elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, tojásokat, és annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy jól formázható tésztát kapjunk. Fóliába csomagolva hűtőben 1 órán át pihentetjük. Ezalatt meghámozzuk az almát, lereszeljük, ráfacsarjuk a citrom levét, cukorral, fahéjjal, reszelt citromhéjjal ízesítjük. A tésztát két cipóba osztjuk. Lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk. Az egyik tésztalapot sütőpapírral borított tepsire fektetjük. Darált dióval megszórjuk, egyenletesen elosztjuk rajta az almás tölteléket, beborítjuk a másik tésztalappal. Villával megszurkáljuk, megkenjük a felvert tojással, előmelegített sütőben 180 °C-on 30 perc alatt megsütjük.


Amarettós marcipántorta


 Tészta:
* 200 g vaj
* 200 g cukor
* 1 csipet só
* 1 tasak vanília
* 4 tojás (M-es méretű)
* 200 g liszt
* 100 g apróra darált mogyoró
* 2 tk. sütőpor
* 4 ek. tej

 Töltelékhez
*  4 lapzselatin
* 600 g habtejszín
* 2 ek. vanília
* 100 ml Amaretto

Díszítéshez:
* 200 g marcipánmassza
* 75 g tejcsokoládés tortabevonó
* 2 ek. sárgabaracklekvár
* 1 csomag marcipán (ami ki van nyújtva, kifejezetten torták bevonására) vagy annyi marcipán, amit ki tudunk annyira nyújtani, hogy befedje a tortát
* néhány citromfű levél

1. A vajat, cukrot, sót és a vaníliát keverjük össze. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, és minden tojást keverjünk legalább 2 percig. A lisztet, diót és a sütőport keverje össze. Ehhez adjuk hozzá a 4 ek. tejet és a tojásos masszát. Majd öntsük a tésztát egy 26 cm átmérőjű, sütőpapírral kibélelt sütőformába. 35-45 perc alatt süsse ki előmelegített sütőben 175°C-on (gázsütő: 3-as fokozat, légkeveréses: 160°C).
2. Áztassuk be a zselatinlapokat hideg vízbe. A tejszínt a vaníliával és a cukorral verje merev habbá. A zselatint oldjuk fel a csomagolás utasításai szerint, és 3 ek. tejszínt keverjünk hozzá, majd lassan csorgassuk hozzá a tejszínhez keverés közben. Addig verjük a habot, amíg olyan kemény nem lesz, hogy nem esik ki a tálból. Adjuk hozzá az Amarettót. A krém 2/3-át kenjük el egyenletesen a félbevágott süteménylapok közé. A maradékkal majd a tetejét és az oldalát kell majd bekenni. Ezután tegyük a tortát a hűtőbe dermedni 90 percen keresztül.
3. A 200 g-os marcipánmasszából gyúrjunk 15 db tojásformát. A tej csokit forgácsoljuk, és a marcipántojásokat forgassuk meg a csoki reszelékben és a baracklekvárban.
4. Közvetlenül a tálalás előtt a kinyújtott marcipánt helyezzük a tortára, és szépen egyengessük el, nyomkodjuk rá. Késsel a repedéseket simítsuk el. A tetejét díszítsük a marcipántojásokkal és a citromfű levelekkel.

Amerikáner


* 10 dkg vaj vagy margarin
* 10 dkg cukor
* csipetnyi só
* 1 citrom reszelt héja
* 2 tojás
* 25 dkg liszt
* 2 teáskanál sütőpor
* 1 evőkanál rum (ízlés szerint)
* 1,5 dl tej

A mázhoz:
* 10 dkg csokoládébevonó
* 10 dkg porcukor
* 1 evőkanál citromlé

A sütőt 200 °C-ra előmelegítjük. A vajat vagy margarint a cukorral, a sóval, a citromhéjjal és a tojásokkal habosra keverjük. Hozzászitáljuk a lisztet, a sütőport, majd annyi rumot és tejet adunk hozzá, hogy sűrű tésztát kapjunk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztából egymástól megfelelő távolságra kis halmokat teszünk a tepsibe, és az előmelegített sütőbe tolva 180 °C- on 15-20 perc alatt aranysárgára sütjük. Süteményrácsra helyezzük és hűlni hagyjuk. Míg hűl, a bevonót megolvasztjuk. A porcukrot a citromlével simára keverjük. Az amerikáner púposabb oldalát tetszés szerint megkenhetjük: vagy csak egyféle mázzal, vagy félig cukormázzal, félig csokoládéval. Amikor a máz ráfagyott a süteményre, azonnal tálalhatjuk.

Ananászos csiga


A tésztához:
* 5 dkg vaj
* 35 dkg finomliszt
* 3 dkg élesztő
* 1 dl tej
* 2 tojás
* 1 evőkanál porcukor
* csipetnyi só

A nyújtáshoz:
* liszt

A krémhez:
* 3 dl tej
* 1 csomag (4 dkg) ananászos vagy vaníliás pudingpor (főzni való)
* 4 evőkanál cukor
* 10 dkg konzerv ananász

A tetejére:
* 12 karika konzerv ananász (a friss még jobb)
* 1 dl ananász lé
* 2 evőkanál cukor
* 1 evőkanál sárgabaracklekvár

A vajat 1 evőkanál liszttel s összegyúrjuk, téglalap alakúra formáljuk, és hűtőszekrényben megdermesztjük. Az élesztőt a meglangyosított tejben megfuttatjuk, majd a maradék liszttel, a tojással, a porcukorral meg csipetnyi sóval tésztává dagasztjuk (kissé ragacsos marad). Liszttel alul-felül megszórjuk, majd langyos helyen, letakarva kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát, a képen látható módon, enyhén belisztezett deszkán lóhere alakúra nyújtjuk, a vajas részt a közepére rakjuk, és a tészta négy szélét ráhajtjuk. Utána 3-4 milliméter vastagságúra nyújtjuk, gondolatban 3 részre osztjuk, majd az egyik - egyharmadnyi - oldalát középre hajtjuk. A tészta másik oldalát ráborítjuk, és letakarva, hűtőszekrényben 30 percig pihentetjük. Ez az úgynevezett szimpla hajtogatás. A tésztát 90 fokkal elfordítva deszkára fektetjük, kinyújtjuk, majd duplán hajtogatjuk. Vagyis gondolatban 4 részre osztjuk, mindkét oldalát középre hajtjuk, a tészták találkozásánál még egyszer behajtjuk, és a hűtőszekrényben ugyanúgy pihentetjük, mint az előbb. A krémhez a tejet, a pudingport meg a cukrot simára keverjük, az apróra vágott ananásszal ízesítjük, majd szüntelenül kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. A tűzről levéve a krémet azonnal egy másik edénybe töltjük. Ezzel elkerüljük, hogy a forró lábasban letapadjon, ráadásul így hamarabb kihűl. A tésztát belisztezett deszkán 3-4 milliméter vastag, 30 centi hosszú téglalappá nyújtjuk. Az időközben kihűlt krémmel megkenjük, azután - akár a piskótatekercset szokás - föltekerjük. 2,5-3 centi vastagon felszeleteljük. (Így kb. 12 csigát kapunk.) Mindegyik közepébe 1-1 lecsöpögtetett ananászkarikát nyomunk, majd az így előkészített csigákat sütőlemezre (esetleg alacsony peremű tepsibe) rakosgatjuk. 30 percnyi kelesztés után, előmelegített sütőben, a közepesnél erősebb lánggal (190-200 °C, légkeveréses sütőben 175-180 °C) 22-25 percig sütjük. Ezalatt az ananászlevet a cukorral és a sárgabaracklekvárral összekeverjük, fölforraljuk, majd azon forrón megkenjük vele a frissen kisült csigákat.

Gesztenyegolyók


* 25 dkg gesztenyemassza
* 10 dkg darált mandula
* 1 dkg kakaó
* rum
* 5 dkg tortadara vagy csoki reszelék

A kész gesztenyemasszát egy kis rummal fellazítjuk, hozzáadjuk a darált mandulát, a kakaót, majd összedolgozzuk. Vizes kézzel kis golyókat formálunk. Tortadarába vagy csoki reszelékbe forgatjuk és mignon papírra tesszük. 1-2 órára behűtjük.

Gesztenye habkrém


* 1 nagy üveg kimagozott meggybefőtt (töltő tömeg 350-370 g)
* 1 ek. vaníliás pudingpor
* 1/2 kk. őrölt fahéj
* 1/4 kk. őrölt szegfűszeg
* 1/2 citrom reszelt héja
* 250 g gesztenyemassza
* 1/2 dl rum
* 1,5+1 dl tejszín
* 80 g porcukor
* 1 tasak vaníliás cukor
* 1/2 tasak habfixáló
* 4 citromfű bóbita

A meggyet leszűrjük, 4 szép szemet félreteszünk. 2 ek. meggy lében simára keverjük a pudingport, a maradékot felforraljuk a fahéjjal, szegfűszeggel és a reszelt citromhéjjal. Hozzáadjuk a pudingporral feldolgozott meggylét, sűrűsödésig főzzük (1 perc), majd belecsúsztatjuk a meggyet, és összeforraljuk. Hideg vízfürdőbe állítva kihűtjük. A gesztenyemasszát (ha mélyhűtött, előzőleg hagyjuk felengedni), habosra keverjük a rummal, 1evőkanálnyit félreteszünk a díszítéshez. 1,5 dl tejszínt kemény habbá verünk a porcukorral (ha cukrozott gesztenyemasszából és ugyancsak cukrozott, például növényi tejszínből dolgozunk,a cukrot elhagyjuk!), lazán a gesztenyéhez keverjük. A meggykrémet 4 csinos kehely aljára szedjük, tetejére simítjuk a gesztenyehabot, fóliával letakarjuk, és 2órára (vagy többre) behűtjük. Tálalás előtt habfixálóval, a vaníliás cukorral kemény habbá verjük a maradék 1 dl tejszínt, csillagcsőrös habzsákba szedjük, és jókora rózsákat nyomunk belőle a krém tetejére. A félretett meggyszemekkel és az elmorzsolt gesztenyével, valamint citromfű bóbitákkal díszítve kínáljuk.

Gesztenyés alagút


* 3 tojásból sütött kakaós piskótalap

A töltelékhez:
* 25 dkg gesztenyemassza
* 2-3 evőkanál porcukor
* 1-2 evőkanál rum
* 4 dl tejszín 2 dkg zselatin

A tetejére:
* 20 dkg étcsokoládé
* 5 dkg fehér csokoládé

A piskótából levágunk egy akkora csíkot, amekkora pontosan az őzgerincforma tetejére illik; a többit pedig akkorára szabjuk, amekkorával a formát kibélelhetjük. A gesztenyemasszából nedves kézzel 10 dekát vékony rúddá sodrunk, pontosan olyan hosszúra, hogy a formába férjen. A többit a porcukorral meg a rummal simára dolgozzuk. A tejszínt kemény habbá verjük, óvatosan az előzőekbe forgatjuk. A zselatint 1 deci hideg vízbe áztatjuk, addig melegítjük, míg fel nem oldódik, majd mielőtt megdermedne, a gesztenyés tejszínhabba csorgatjuk, és a felét a piskótával bélelt őzgerincformába simítjuk. A gesztenye rudat a közepére fektetjük, és a maradék habbal bevonjuk. A félretett tésztacsíkot sült oldalával lefelé ráborítjuk, azután 1-2 órára hűtőszekrénybe állítjuk. Végül deszkára borítjuk, és olvasztott étcsokoládéval bevonjuk. A fehér csokoládét akkor reszeljük a tetejére, amikor az étcsokoládé már nem folyik, de még lágy.

Gesztenyeszív


* 25 dkg fagyasztott gesztenyemassza
* 2-3 evőkanál rum
* 14 dkg étcsokoládé
* 2 evőkanál porcukor
* fél evőkanálforró víz

A gesztenyemasszát a rummal összegyúrjuk, nyolc részre osztjuk és egyenként szív alakúra formázzuk, majd a hűtőbe téve megdermesztjük. A csokoládét egy kis tálkában vízgőzön fölolvasztjuk. A gesztenyeszívek felső, szélesebb részébe fogvájót vagy fondü

villát szúrunk. melynek segítségével az alsó kb. kétharmadát a fölolvasztott csokoládéba mártjuk. Utána a szíveket zsírpapírra rakjuk, majd hűtőszekrényben megdermesztjük a bevonatot. Közben a porcukrot a vízzel simára keverjük, és a szívek szabadon hagyott felső harmadát ebbe mártjuk. Végül rövid időre hűtőszekrénybe állítjuk.

Gesztenyetorta


A tésztához:
* 6 tojás
* 6 csapott evőkanál cukor
* 6 evőkanál liszt
* 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A csokoládékrémhez:
* 10 dkg étcsokoládé
* 5 dkg vaj

A gesztenyés töltelékhez:
* 25 dkg gesztenyepüré
* 2 evőkanál porcukor
* 1-1 evőkanál rum és zselatinpor
* 4 dl tejszín

A díszítéshez:
* 3 dl tejszín
* 1 kiskanál zselatinpor
* 6-8 dkg reszelt étcsokoládé
* kész gesztenyeszívek

A tésztához a tojások sárgáját 2 evőkanál cukorral fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A kétféle masszát lazán egymásba forgatjuk, miközben a lisztet is beleszitáljuk. Utána az egyharmadát félretesszük, a többibe belekeverjük a kakaót. Egy 23 centi átmérőjű tortakarikát sütőpapírral bélelt tepsibe teszünk, és körberajzoljuk. Ezt a műveletet még egyszer megismételjük. A kakaós tésztát elfelezve egyenletesen szétkenjük a megrajzolt kör méretére. A félretett (fehér) tésztát egy szintén sütőpapírral bélelt, nagy tepsi keskenyebb oldalára kb. egyharmad szélességben kenjük rá. Mindkettőt előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 15-20 percig sütjük. A kerek piskótalapokat hűlni hagyjuk, ellenben a másikat hosszában elfelezzük, így két vékony tésztacsíkot kapunk, amit egyenként, még melegen feltekerünk, mint a piskótatekercset szokás, körben a kerek tortakarikába fektetve kissé meghajlítjuk; akkor jó, ha éppen összeérnek. Így hagyjuk kihűlni. A krémhez a csokoládét megpuhítjuk - nem kell nagyon megolvasztani - és a vajjal kikeverjük. A mini piskótatekercseket kihengergetve ezzel megtöltjük, föltekerjük, hűtőszekrényben megdermesztjük. A gesztenyés töltelékhez a pürét a porcukorral meg a rummal simára keverjük. A zselatint 1 deci hideg vízben néhány percig duzzasztjuk, majd addig melegítjük, amíg föloldódik. A tejszínt kemény habbá verjük, a gesztenyét óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk, majd a feloldott - de nem meleg! - zselatint is belecsurgatjuk. A tortakarikát a kerek piskótalapokra tesszük, a tésztát ennek mentén körbevágjuk, hiszen sütés közben kissé megfolyhatott. A tortakarikát magasabban a pereménél, körben alufóliával kibéleljük, és az egyik tésztakorongot sült oldalával felfelé beletesszük. A tejszínes gesztenyekrém felét rákenjük, a mini piskótatekercseket ráfektetjük úgy, hogy körben összeérjenek - ehhez a tortakarika szélétől jó kétujjnyival beljebb kell tenni -, majd a maradék gesztenyés krémmel beborítjuk. A másik kakaós tortalapot sült oldalával lefelé ráhelyezzük, és hűtőszekrényben 3-4 órát állni hagyjuk. A díszítéshez a tejszínt kemény habbá verjük, és a 0,5 deci vízben a már ismert módon föloldott zselatint is belecsurgatjuk. Úgy a felét habkártyával a torta oldalára meg tetejére kenjük, a többit csillagcsöves habzsákból nyomjuk rá. A torta oldalára fölolvasztott, zsírpapírra vékonyan kiöntött és megszilárdult, majd darabokra tördelt csokoládét tapasztunk, a tetejét apró gesztenyeszívekkel díszítjük. Dermedni hagyjuk, végül forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük.

Gyümölcsös joghurt-szelet


* 10 dkg RAMA margarin
* 15 dkg liszt
* 8 dkg darált mandula
* 1 teáskanál sütőpor
* 8 dkg cukor
* 1 csipet só
* 1 db tojás
* 30 dkg fagyasztott málna
* 4,5 dl joghurt
* 15 dkg cukor
* 1 csipet só
* 1 teáskanál reszelt citromhéj
* 7,5 cl citromlé
* 2 evőkanál pálinka vagy aroma
* 6 lap fehér zselatin
* 2-3 dl habtejszín
* 1,25 dl málna lé
* fél csomag tortazselé por

A lisztből, a sütőporból, a mandulából a cukorból, a sóból és a tojásból sima tésztát gyúrunk. Cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk és 1 óra hosszat hideg helyen pihentetjük. A tésztát két fólia között a sütőforma méretére nyújtjuk, kibéleljük vele a formát úgy, hogy az oldalán is tészta legyen. Előmelegített sütőben, 200 °C-on, 25 percig sütjük. Kiolvasztjuk a málnát, összekeverjük a joghurtot, a cukrot, a sót, a citromhéjat, a citromlevet és a pálinkát. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, lecsöpögtetjük, kis tűzön feloldjuk és a joghurtmasszához adjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, majd ezt is óvatosan hozzákeverjük. A málna kétharmad részét a tésztára terítjük és rákenjük a joghurtkrémet. A torta tetejét a maradék málnával díszítjük. A málna léből és a tortazselé porból mázat készítünk és bevonjuk vele a tortát.

Hólabda


* 6 egész tojás,
* 12 dkg cukor,
* 12 dkg liszt,
* 2 evőkanál kakaópor.

A krémhez:
* 1 csomag vaníliapuding,
* 4 dl tej,
* 25 dkg margarin,
* 25 dkg porcukor.

A díszítéshez:
* kókuszreszelék,
* tortabevonó.

A Tojásfehérjékből kemény habot verünk a cukor folyamatos hozzáadásával, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját és lazán a lisztet, valamint a kakaót. A tepsit kibéleljük sütőpapírral, ráterítjük a tésztát, majd mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Amikor kihűlt, pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk ki belőle. A vaníliapudingot a tejjel elkészítjük és hagyjuk kihűlni. A margarint a porcukorral habosra keverjük és a kihűlt pudinghoz adjuk. Két-két karika közé krémet kenünk, majd az oldalát is körbekenjük, és kókuszreszelékbe megforgatjuk. A tetejét felolvasztott tortabevonóval vonjuk be. Dekoratív, finom vendégváró.

Karácsonyi muffin


Tészta:
* 40 g lágy vaj
* 70 g cukor
* 1 tojássárgája
* 1/4 tk. szódabikarbóna
* 80 ml cukorszirup
* 140 g liszt
* 1 csapott tk. fahéj
* 1 csapott tk. őrölt gyömbér
* 1 csipet őrölt szegfűszeg
* 1 csipet só
* 120 ml víz
* 1/4 tk. szódabikarbóna

A krémhez:
* 60 g lágy vaj
* 250 g porcukor
* 2 ek. tej

Dekorációhoz:
* különböző, karácsonyi cukorkák

Sütéshez:
* 12 db. papír sütőforma

1. A sütőt melegítsük elő 180°c-ra (gázsütőt: 2-3-as fokozatra, a légkeverésest: 160°C). Egy muffin sütő tepsi mélyedéseit béleljük ki a papír sütőformával.
2. A vajat a cukorral keverjük krémesre, majd a tojássárgáját adjuk hozz. Aztán 1/4 tk. szódabikarbónát a sziruppal keverjük össze, majd adjuk hozzá a az előző krémhez. A lisztet és a fűszereket adagoljuk ki, elegyítsük össze. A vizet forralni kell és belerakni az 1/4 tk. szódabikarbónát.
3. Ekkor felváltva adjuk a cukros-vajas- tojásos-szirupos keverékhez a lisztes keveréket és a forró vizes szódabikarbónát, s jó alaposan keverjük össze.
4. Aztán a nagyon folyós tésztát egyenletesen öntsük a muffin formákba (kb. a 2/3-ig töltsük fel), és süssük meg kb. 22 perc alatt. Majd a sütiket hagyjuk jól kihűlni.
5. A sütemény tetejét nagyon egyszerű elkészíteni, és pompásan néz majd ki: a vajat egy nagy habverővel elkezdjük keverni, hozzáadjuk először a porcukor és a tej felét. A legmagasabb fokozaton a robotgéppel sima, csomó nélküli masszává keverjük. A maradék porcukrot lassan szitáljuk bele és verjük tovább a géppel, amíg az egész homogénné válik. A fehér habot tegyünk a sütemények tetejére egy késsel.
6. A sütiket szórjuk meg ízlés szerint a karácsonyi jellegű cukorkákkal, és tegyünk a közepébe egy kandírozott cseresznyét.

Kávétorta


a piskótatésztához:
* 3 tojás
* 6 dkg cukor
* 6 dkg finomliszt

a diós lapokhoz:
* 8 tojásfehérje
* 20 dkg cukor
* 20 dkg darált dió
* 1 evőkanál finomliszt

a tepsi kikenéséhez:
* zsír
* liszt

a kávékrémhez:
* 4 dl erős feketekávé
* 15 dkg cukor
* 8 tojássárgája
* 3 evőkanál finomliszt
* 30 dkg vaj

A piskótához a tojássárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A kétféle masszát lazán egymásba forgatjuk, miközben apránként a lisztet is beleszitáljuk. Utána sima csöves habzsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsire csigavonalban két, egyenként 23 centi átmérőjű lapot nyomunk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 18 perc alatt megsütjük. Ezalatt a diós lapokhoz a tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A diót a liszttel elkeverjük, óvatosan az előzőekbe forgatjuk. Utána 3 részre osztjuk, és egyenként zsírozott, lisztezett sütőlapra akkora kerek lappá kenjük, mint a piskótatésztát. Ugyanúgy sütjük meg. A kávékrémhez a kávét a cukorral fölforraljuk. A tojássárgáját a liszttel simára keverjük, a kávét kevergetve apránként beleöntjük, majd sűrűre főzzük. A vajat habosra keverjük, és a kihűlt kávékrémet apránként hozzáadjuk. A diós lapokat a kávékrémmel felváltva a piskótalapok közé töltjük úgy, hogy a krémből egy kevés az oldalára is jusson.

Képviselöfánk


a tésztához:
* 1,5 dl víz
* csipetnyi só
* 1 kiskanál cukor
* 7,5 dkg zsír (vaj)
* 7,5 dkg finomliszt
* 3 tojás

a tészta megkenéséhez:
* 1 tojás

a krémhez:
* 4 tojásfehérje
* 3 púpozott evőkanál cukor
* 3 dl tej
* fél csomag (2 dkg) vaníliás pudingpor (főzni való)
* 3 dkg finomliszt
* 1 csomag vaníliás cukor

a töltelékhez:
* 4 dl tejszín
* 1 evőkanál porcukor
* 1 kiskanál zselatinpor

a tetejére:
* porcukor

A tésztát ugyanúgy készítjük el, mint az eperkrémes fánknál mindössze annyi különbséggel, hogy csak gömböket - macskanyelvformát nem - sütünk belőle. A krémhez a tojásfehérjét a cukor kétharmadával kemény habbá verjük. A maradék cukrot a tejjel, a pudingporral, a liszttel meg a vaníliás cukorral simára dolgozzuk, és kis lángon, folyton kevergetve, sűrű krémmé főzzük. A tűzről levéve azonnal beleforgatjuk a tojáshabot, és azon forrón a fánkokba töltjük. Megvárjuk, amíg megdermed. A tejszínhabot a porcukorral kemény habbá verjük. Közben a zselatint 0,5 deci hideg vízbe áztatjuk, majd addig melegítjük, amíg a vízben föl nem oldódik. Mielőtt megdermedne, a tejszínhabba csorgatjuk, gyorsan csillagcsöves habzsákba töltjük, és a vaníliás krémre nyomjuk. A tésztakalapokat rárakjuk, végül porcukrot szitálunk a tetejére.

Kókuszos golyó


* 20 dkg margarin
* 50 dkg darált háztartási keksz
* 1 csomag vaníliás cukor
* 20 dkg porcukor
* 3 evőkanál kakaópor
* 5 evőkanál eper- vagy valamilyen pikáns lekvár
* 2 evőkanál rum
* kb. 3 evőkanál tej
* 10 dkg kókuszreszelék.

A hozzávalókat a fele mennyiségű kókusszal jól összedolgozzuk. A tej mennyisége attól függ, mennyit vesz fel a tészta, puha masszát készítsünk. Formáljunk belőle kisebb golyókat, majd forgassuk meg kókuszreszelékben.1 órára tegyük hűtőszekrénybe, hogy az ízek összeérjenek.

Almás Krémes


* 6 tojás,
* 6 evőkanál liszt,
* 1 kg alma,
* 1 csomag sütőpor

A krémhez:
* 4 csomag vaníliapuding,
* 1 I víz, 6 evőkanál cukor,
* 6 tojásfehérje.

A tetejére:
* 5 dl Hulala habtejszín

Hat tojásból piskótát sütünk úgy, hogy a sütőpapírral bélelt tepsi aljára almaszeleteket teszünk. Ha a tészta megsült, felfordítjuk, hogy az almás része kerüljön felülre. A pudingot a vízzel és 2 evőkanál cukorral sűrűre főzzük. 6 tojásfehérjéből 6 evőkanál cukorral kemény habot verünk, majd a meleg pudinggal elkeverjük. (A megmaradt tojássárgáját más süteményhez vagy ételhez felhasználhatjuk.) A tészta tetejére kenjük. Ezután a tejszínből kemény habot verünk, majd a sütemény tetejére simítjuk. Fahéjjal meghintve, kockára szeletelve kínáljuk. Nagyon finom, dekoratív sütemény.

Citromtorta


A zseléhez:
* 5 dkg zselatinpor
* 5 dl víz
* 8 citrom + fél citrom leve
* 2 evőkanál cukor

A tésztához:
* 6 tojás
* 2 tojássárgája
* 13 dkg cukor
* 1 citrom
* 14 dkg finomliszt

A krémhez:
* 4 dl tej
* 2 csomag (8 dkg) vaníliás pudingpor (főzni való)
* 1 citrom
* 4 tojássárgája
* 20 dkg cukor
* 35 dkg vaj

Egy 23 centi átmérőjű rozsdamentes habüstöt (vagy más félgömb alakú formát) kikészítünk. A zseléhez a zselatint hideg vízbe áztatjuk, hogy kissé megduzzadjon. Ezalatt a citromokat meghámozzuk úgy, hogy a belső fehér héjuk se maradjon rajtuk - takarékos megoldás. ha előzőleg a héjukat lereszeljük, és cukorban eltesszük vagy lefagyasztjuk. Utána a citromot fél centi vastagon fölszeleteljük. A zselatint addig melegítjük, míg a vízben föloldódik. A citromlével meg a cukorral ízesítjük. Amíg kissé kihűl, összeszedjük minden rutinunkat és türelmünket, ezekre nagy szükség lesz. Azt a néhány percet kell megvárni, amikor a zselé már húz, de még nem dermedt meg. Ekkor ecsettel a habüst aljára kenünk belőle, citromkarikát teszünk rá, és így építkezünk körbe-körbe fölfelé, míg az egész formát kibéleljük. Előfordulhat. hogy a zselét meg kell melegíteni, és az sem baj, ha marad belőle néhány evőkanállal az utolsó simításokhoz. Hűtőszekrénybe téve dermesztjük. A tésztához a tojások sárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük, a citrom héját belereszeljük, levét belefacsarjuk. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A kétféle masszát óvatosan egybeforgatjuk, közben a lisztet is beleszitáljuk. Sütőpapírral bélelt, 23 centi átmérőjű tortaformába töltjük, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 45 percig sütjük. Megvárjuk, amíg kihűl. A krémhez a tejet a pudingporral, a citrom reszelt héjával és levével, a tojássárgájával meg a cukorral kikeverjük. Kis lángon, szüntelenül kevergetve sűrűre főzzük (vigyázni kell, mert könnyen odakap!), és a tűzről levéve hűlni hagyjuk. A vajat habosra keverjük, majd apránként beledolgozzuk a krémet. A vajas krém negyedét a citromokkal kibélelt habüst aljára simítjuk. A piskótát lapjában négy részre vágjuk, és az egyiket pont akkorára szúrjuk ki, hogy a formába férjen, majd a krémre kicsit rá is nyomkodjuk. Erre egynegyednyi krém kerül, majd piskóta, amit szintén körbe kell vágni. Erre krém, piskóta, majd újból krém és piskóta kerül. Hűtőszekrényben 3-4 órán át dermesztjük, majd a formát meleg vízzel telt lábasba állítjuk úgy, hogy a víz a pereméig érjen, majd kiemeljük belőle. Utána a forma tetejére egy kerek tányért borítunk, és az egészet megfordítjuk. Ha szerencsénk van, a citromtorta azonnal a tányérra csusszan, amennyiben mégsem, akkor néhány másodpercre újra a vízbe tesszük, de vigyázzunk, nehogy a zselé túlmelegedjen, mert leolvad róla. Ha a bevonat valahol megsérülne, kijavítjuk a megmaradt zselével. Hűtőben rövid ideig dermesztjük, végül forró vízbe mártott, vékony pengéjű késsel fölszeleteljük.

Fekete-erdei meggytorta


* egy kész kakaós piskótatortalap (lásd Piskótatortalap)

A meggyes töltelékhez:
* 3 dl meggy lé (befőtt leve is jó)
* 1 csomag (4 dkg) vaníliás pudingpor (főzni való)
* 6 dkg cukor
* 20 dkg jól lecsöpögtetett meggybefőtt

A tejszínes töltelékhez:
* 1 púpozott evőkanál zselatinpor
* 6 dl tejszín
* 2 evőkanál cukor

Az oldalára:
* 6-8 dkg csokoládéforgács

A tetejére:
* 1 dl tejszín
* 16 szép szem meggybefőtt

A piskótát lapjában 3 részre vágjuk. A meggylevet a pudingporral meg a cukorral kevergetve sűrű krémmé főzzük, és a tűzről lehúzva hozzáadjuk a kimagozott meggyet. A zselatint 1 deci hideg vízbe áztatjuk, majd addig melegítjük, amíg föloldódik benne. Kissé hűlni hagyjuk. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, a zselatint belecsorgatjuk, és gyorsan a torta töltéséhez fogunk. Ehhez a kétféle masszát külön-külön sima csővel ellátott habzsákba töltjük, de a tortát némi ügyességgel anélkül is megtölthetjük. 2 tortalapot egymás mellé teszünk, és a töltelékeket körben, csíkonként váltakozva, azonos magasságban rányomjuk úgy, hogy a tejszínesből a torta oldalára meg tetejére is maradjon. Utána a két lapot a krémes felükkel fölfelé egymásra tesszük, az üres tortalapot ráborítjuk. A félretett tejszínnel a torta oldalát és tetejét vékonyan bevonjuk, majd hűtőszekrényben 3-4 órán át dermesztjük. Utána a torta oldalára csokoládéforgácsot tapasztunk, a tetejét tejszínhabbal meg szeletenként egy szem kimagozott meggybefőttel díszítjük. Jó, ha a torta tetejére kerülő habot is megkötjük zselatinnal, amiből 1 csapott kiskanálnyi szükséges.

Fatörzs


* 6 tojás
* 6 evőkanál cukor
* 1 púpozott evőkanál kakaópor
* 5 evőkanál finomliszt
* csokoládékrém (lásd Csokoládétorta)

A tojások sárgáját 1 evőkanál cukorral fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A kétféle masszát óvatosan egybeforgatjuk, közben apránként hozzáadjuk a kakaóval összekevert lisztet is. Sütőpapírral bélelt tepsin egyenletesen elkenjük, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 20 percig sütjük. A sütőpapírt még melegen lehúzzuk róla. A tésztát azonnal föltekerjük, mint a piskótatekercset szokás. A sütőpapírba csomagoljuk, és így hagyjuk kihűlni. Utána újra kihengergetjük, a krém nagy részével (amit a csokoládétortánál leírt módon készítünk el) megtöltjük, föltekerjük. Mindkét végéből egy-egy szeletet levágunk, amit kis pogácsaszaggatóval kiszúrunk, és a törzshöz nyomjuk, illesztjük, ezek lesznek a fa göcsörtjei. Ezután az egészet bevonjuk a maradék krémmel, recés habkártyával vagy villával megfésüljük, vagyis hullámokat rajzolunk rá, végül dermedni hagyjuk.

Esterházy-torta


A tésztához:
* 12 tojásfehérje
* 28 dkg cukor
* 28 dkg darált dió vagy mandula
* 5 dkg finomliszt
* késhegynyi őrölt fahéj

A tepsi kikenéséhez:
* zsír
* liszt

A krémhez:
* 3 dkg vaníliás pudingpor (főzni való)
* 3 tojás
* 3,5 dl tej
* 15 dkg cukor
* 30 dkg vaj

A tetejére:
* 7 evőkanál porcukor
* 1 evőkanál víz
* 1 tojásfehérje
* 5 dkg étcsokoládé

A díszítéshez:
* durvára vágott mandula vagy mogyoró

A tojásfehérjét kemény habbá verjük, közben apránként a cukrot is beledolgozzuk. A diót a liszttel meg a fahéjjal összekeverjük, lazán a tojáshabba forgatjuk. Több tepsit kizsírozunk, liszttel behintünk, és a masszábó15, egyenként 23 centi átmérőjű kerek lapot kenünk rájuk egyenletesen. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 18 percig sütjük. A sütőből kivéve - vagyis amikor a tészta még forró - késsel elmozdítjuk a helyéről, különben leragad. A krémhez a pudingport a tojásokkal meg egy kevés tejjel simára keverjük. A többi tejet a cukorral fölforraljuk, a tojásos masszát beleöntjük, kevergetve 1-2 percig főzzük, ezalatt krémszerűen besűrűsödik. Megvárjuk, amíg kihűl, majd apránként a habosra kevert vajhoz adjuk. A megsült tésztakorongokat egy 23 centi átmérőjű tortakarikával kiszúrjuk, hogy szép kerekek legyenek, majd a krémmel úgy rétegezzük, hogy abból a torta oldalára is jusson. Fél órára a hűtőszekrénybe állítjuk. A tetejére a porcukrot a vízzel meg a tojásfehérjével kevergetve megmelegítjük, a tortára kenjük, és mielőtt megdermedne, csokoládéval kihúzzuk. Vagyis az olvasztott csokoládéból körben vékony köröket csurgatunk a bevonatra, és fogvájóval átlósan elhúzgáljuk. A torta oldalához durvára vágott, pirított mandulát tapasztunk, végül rövid időre visszatesszük a hűtőszekrénybe.

Diótorta


Tészta:
* 8 tojás
* 25 dkg cukor
* 10 dkg liszt
* késhegynyi szódabikarbóna
* 20 dkg dió

Krém:
* 4 tojás
* 15 dkg cukor
* 3 csomag vaníliás cukor
* 30 dkg margarin

Díszítés:
* maradék őrölt dió és gerezd diók

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, a fehérjét felverjük kemény habnak, apránként egymáshoz adva összedolgozzuk a fehérjét, tojássárgáját és a szódabikarbónát. A lisztet kanalanként beledolgozzuk, és a diót hozzáadva lassan, óvatosan összekeverjük a tésztát. Alufóliával bélelt tepsibe simítjuk és lassú tűzön megsütjük. /kb. 170 fok/ a sütési idő 30 perc. Krémkészítés: a tojást és a cukrot, vaníliás cukrot összekeverjük egy tálban és forró vízgőzön krémmé főzzük /állandóan kevergetjük/. A vajat habosra keverjük, és ha kihűlt a krém, hozzákeverjük. A tésztát három lapra vágjuk és megtöltjük a diókrémmel. /Egy kicsit hagyjunk a krémből a tészta tetejére is!/ A tészta tetejét bevonjuk a maradék krémmel és megszórjuk őrölt dióval, és még díszíthetjük diódarabokkal.

Dióhabos kosárka


* 25 dkg margarin
* 40 dkg liszt
* 1 csomag sütőpor
* 20 dkg porcukor
* 4 tojássárgája.

A töltelékhez:
* barackíz
* 4 tojásfehérje
* 4 evőkanál cukor
* 25 dkg darált dió

Az alapanyagokat összegyúrjuk és vékonyan a kikent kosárka formákba nyomkodjuk. Közepébe barackízt teszünk. A tojásfehérjéket kemény habbá felverjük, hozzáadjuk a cukrot, majd a darált diót, és ezzel a habbal a kosarakat megtöltjük. Sütőlapra téve, előmelegített sütőben közepes hőfokon kb. 10 perc alatt megsütjük. Ezután a formákból kiforgatva hagyjuk kihűlni.

Barackos-mandulás rizsszelet

 
A tésztához:
* 20 dkg RAMA margarin
* 50 dkg liszt 1 csipet sütőpor
* 12,5 dkg porcukor
* 1 csipet só
* 2 db tojás

A töltelékhez:
* 10 dkg RAMA margarin
* 7,5 dl tej
* 1 csipet só
* 20 dkg rizs 5 dkg kajszibarack lekvár
* 1,25 dl habtejszín
* 4 db tojás
* 12,5 dkg cukor
* 10 dkg darált mandula
* 1/2 teáskanál reszelt citromhéj
* 2 evőkanál porcukor a sütemény meghintéséhez

Összegyúrjuk a lisztet, a sütőport, a sót, a margarint és a tojásokat. A tésztából cipót formálunk, fóliába csomagoljuk és 30 percig hideg helyen pihentetjük. A tejet felforraljuk a sóval, beleöntjük a rizst és lassú tűzön, lefedve hagyjuk a rizst megdagadni. A tésztát kinyúljuk a sütőlapon, villával többször megszurkáljuk és előmelegített sütőben, 180 °C-on, 15 percig sütjük. Ezután megkenjük lekvárral. A tejszínt és a tojásfehérjét külön-külön kemény habbá verjük. Habosra keverjük a margarint, a cukrot és a tojássárgáját, belekeverjük a főtt rizst, a mandulát és a citromhéjat. Hozzáadjuk a tejszín és a tojásfehérje habját. A masszát a tésztára terítjük és további 40 percig sütjük. A végén meghintjük porcukorral.

Dióalagút


A tésztához:
* 4 tojás
* 8 dkg cukor
* 6 dkg finomliszt
* 6 dkg darált dió

A töltelékhez:
* 15 dkg dióbél
* 4 dl tej
* 2 tojás
* 1 csomag (4 dkg) főzni való vaníliás pudingpor
* 14 dkg cukor
* 0,3 dl rum
* 4 dl tejszín
* 2 dkg zselatinpor

A tetejére:
* tejszínhab

A tésztához a tojások sárgáját a cukor egyharmadával fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A lisztet meg a darált diót összekeverjük. A kétféle tojásos masszát lazán egymásba forgatjuk, közben apránként a lisztes diót is hozzáadjuk. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 20 percig sütjük. Amikor kihűlt, levágunk belőle egy akkora csíkot, amekkorát egy őzgerincforma tetejére fektetünk majd, a maradékot pedig akkorára szabjuk, hogy a formát pontosan kibélelhessük vele. Az őzgerincformába alufóliát simítunk, a tésztát belefektetjük. A töltelékhez a diót megpirítjuk, mert így jobban érvényesül az íze, utána ledaráljuk. A tejet a tojásokkal, a pudingporral meg a cukorral simára keverjük, sűrű krémmé főzzük, a tűzről lehúzzuk, és hozzáadjuk a diót. A rummal ízesítjük, hűlni hagyjuk. A tejszínt habbá verjük. A zselatint 1 deci hideg vízbe áztatjuk, majd addig melegítjük, amíg föloldódik. A tejszínhabot a diókrémbe forgatjuk, a zselatint belecsorgatjuk. 2-3 evőkanálnyit félreteszünk belőle, a többit a tésztával bélelt formába simítjuk, a félretett diós piskótát a tetejére fektetjük, és hűtőszekrényben kb. fél órán át dermesztjük. Tálalás előtt a dióalagutat deszkára borítjuk, a félretett krémmel körbekenjük. A tetejét tejszínhabbal díszítjük; de rakhatunk rá félig csokoládéba mártott diógerezdeket is.

Dávid-torta


A piskótához:
* 5 tojás
* 10 dkg cukor
* 8 dkg finomliszt
* 6 dkg darált mák
* 6 dkg darált dió

A linzeralaphoz:
* 6 dkg vaj
* 9 dkg finomliszt
* 3 dkg porcukor
* fél narancs cukorszirupban megfőzött héja

A krémhez:
* 2 közepes narancs
* 4,5 dl tej
* 12 dkg cukor
* 1,5 csomag (6 dkg) vaníliás pudingpor (főzni való)
* 20 dkg vaj
* 10 dkg darált mák
* 10 dkg darált dió

A töltelékhez:
* 6 dl tejszín
* 8 lap zselatin
* 1 evőkanál gyümölcsíz

A díszítéshez:
* 8 dkg csokoládéforgács

A piskótához a tojások sárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. Miközben a két masszát összeforgatjuk, a lisztet is beleszitáljuk. Ezután kétfelé osztjuk, az egyikbe a darált mák, a másikba a darált dió kerül. Zsírpapírral bélelt, nagy tepsi egyik felére a diós, másik felére a mákos piskótamasszát kenjük. Előmelegített sütőbe toljuk, és közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 15-18 percig sütjük. Ezalatt elkészítjük a linzertésztát: a vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd a porcukorral meg az apróra vágott narancshéjjal tésztává gyúrjuk. Sütőlapon akkorára nyújtjuk, mint a tortához használt forma teteje. Közepes lánggal kb. 12 percig sütjük. A narancsokat meghámozzuk, a gerezdekről még a vékony hártyát is lefejtjük, és a gyümölcshúst apróra vágjuk. A tejet a cukorral fölforraljuk. Amikor langyosra hűlt, egy decinyit kiveszünk belőle, és a pudingporral simára keverjük. Először egy kevés forró tejjel eldolgozzuk, majd a maradék tejhez öntjük, és kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. A tűzről lehúzva három részre osztjuk. Az elsőbe még forrón 7 deka vajat és a darált mákot, a másodikba a darált diót és ugyancsak 7 deka vajat keverünk. A harmadikba a narancshús kerül. Ebből bő 2 evőkanálnyit kiveszünk, a maradék (6 deka) vajjal összekeverjük, és félretesszük a torta díszítésére. A diós meg a mákos piskótát hosszában 4-4 csíkra vágjuk. A diós lapot a diótöltelékkel, a mákosat a máktöltelékkel kenjük meg, majd kettesével egymásra fektetjük. Hűtőszekrényben fél órán át dermesztjük, hogy szeletelni tudjuk. Közben egy gömbölyű aljú tálat vagy kis habüstöt papírral kibélelünk. A töltött piskótából először kb. 3 milliméter vastag szeleteket vágunk, és egy csíkban, a képen látható módon, a tál alját meg az oldalát is kibéleljük vele. Ehhez majdnem 1-1 teljes rúd piskóta kell, de csak annyit szeleteljünk föl, amennyit el is használunk, mert a többi kb. 2x2 centis kockákra vágva a torta töltéséhez kell. Amíg a töltelék készül, mindent a hűtőszekrénybe rakunk. A tejszínből kemény habot verünk, és a vaj nélküli narancsos krémet belekeverjük. A zselatinlapokat egy lábasban hideg vízbe áztatjuk. Fontos, hogy a lapokat egyesével rakjuk a vízbe, mert így oldódnak a legjobban. Amikor a zselatin meglágyult, a vizet leöntjük róla, és kissé kinyomkodjuk. Utána kis lángon, kevergetve feloldjuk. Először egy kevés tejszínhabbal simára dolgozzuk, majd a többi tejszínhabba forgatjuk. A kibélelt tálat a narancsos tejszínhabbal és a töltött piskótakockákkal rétegezve megtöltjük. Gyorsan dolgozzunk, nehogy a zselatinos hab megkössön. Az omlós tésztát megkenjük a gyümölcsízzel, és a tortára borítjuk, sőt kissé rá is nyomkodjuk. Hűtőszekrényben legalább 3 órát dermesztjük, azután tálra borítjuk. A papírt óvatosan lehúzzuk róla, és a félretett vajas narancskrémmel megkenjük, a csokoládéforgáccsal egyenletesen megszórjuk. Forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Citromtorta tejszínesen


A piskótatésztához:
* 5 tojás
* 5 evőkanál cukor
* 1 kiskanál kakaópor
* 5 púpozott evőkanál finomliszt

A töltelékhez:
* 3 dl tej
* 1 csomag (4 dkg) citromos pudingpor (főzni való)
* 4 evőkanálcukor
* 2 citrom
* 2 dkg zselatinpor
* 3 dl tejszín

A tetejére:
* tejszínhab

A tésztához a tojások sárgáját a cukor egyharmadával fehéredésig keverjük; a tojásfehérjét a többi cukorral kemény habbá verjük. A kétféle tojásos masszát egymásba forgatjuk, közben apránként a lisztet is beledolgozzuk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, egy 15 centis kört rajzolunk rá, és a tészta szűk egyharmadát rákenjük - ez lesz a torta alja. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 15 percig sütjük. A maradék massza felét a kakaóporral színezzük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és a kakaós tésztát az egyik felére kenjük. A másik felére a világos tészta kerül. Ugyanúgy sütjük meg, mint a kerek tésztalapot. Egy 15 centi átmérőjű, kb. ugyanilyen magas formát fóliával kibélelünk, és a félujjnyi széles csíkokra vágott kakaós, illetve világos piskótával felváltva körberakjuk. A töltelékhez a tejet a pudingporral meg a cukorral sűrű krémmé főzzük, majd a tűzről levéve a citromok héját belereszeljük, és a levüket is belefacsarjuk. A zselatint 1 deci hideg vízbe áztatjuk, azután addig melegítjük, amíg teljesen föloldódik. Kissé hűlni hagyjuk, majd a már kihűlt citromkrémbe forgatjuk, a kemény habbá vert tejszínnel lazítjuk. A piskótával töltött formába töltjük, a kerek piskótát a tetejére fektetjük, végül hűtőszekrényben megdermesztjük. Tálaláskor tányérra borítjuk úgy, hogy a kerek piskótalap az aljára kerüljön. A fóliát lehúzzuk róla, és a tetejét tejszínhabbal díszítjük.

Csokoládétorta


A tésztához:
* 6 tojás
* 6 evőkanál cukor
* 5 evőkanál finomliszt
* 1 púpozott evőkanál kakaópor
* 3 dkg olvasztott vaj

A csokoládékrémhez:
* 2 dl tejszín
* 20 dkg cukor
* 4 evőkanál kakaópor
* 20 dkg vaj

A bevonáshoz:
* 20 dkg étcsokoládé

A tojások sárgáját 2 evőkanál cukorral fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A lisztet a kakaóporral összekeverjük. A kétféle tojásos masszát lazán összeforgatjuk, miközben apránként a kakaós lisztet is hozzáadjuk. Az olvasztott vajat belecsurgatjuk. Egy 23 centi átmérőjű tortakarikát sütőpapírral bélelt tepsire teszünk. A forma oldalát is bevonjuk a papírral, majd megtöltjük a masszával, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 45 percig sütjük. Megvárjuk, amíg kihűl, majd lapjában 3 részre vágjuk. A krémhez a tejszínt a cukorral kevergetve fölforraljuk, és belekeverjük a kakaót. A vajat habosra keverjük, és a kihűlt kakaós tejszínt apránként hozzáadjuk. A csokoládékrém nagy részét a tortalapok közé töltjük, a maradékot a torta oldalára és tetejére kenjük, illetve egy keveset félreteszünk a végső díszítéshez. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém kissé megszilárduljon, azután a tetejét és az oldalát is bevonjuk a közben felolvasztott csokoládéval. Amikor ez a bevonat is megdermedt, a tetejét a félretett krémmel csillagcsöves habzsákból feldíszítjük.
 

Csokoládés-túrós özgerinc


A tésztához:
* 8 dkg vaj
* 8 dkg porcukor
* 5 tojás
* 10 dkg kristálycukor
* 10 dkg finomliszt

A forma kikenéséhez:
* vaj
* liszt

A töltelékhez:
* 25 dkg tehéntúró
* 20 dkg vaj
* 10 dkg porcukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 15 dkg csokoládéforgács (reszelt étcsokoládé)
* 1 dl narancslikőr

A díszítéshez:
* csokoládéforgács
* narancs

A tésztához a vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a tojások sárgáját egyenként beledolgozzuk. A tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük, lazán a tojásos cukorba forgatjuk, közben apránként a lisztet is hozzáadjuk. Kivajazott, kilisztezett őzgerincformába töltjük, és előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit erősebb lánggal (190 °C légkeveréses sütőben 170 °C) kb. 1 órán át sütjük. Megvárjuk, amíg a tészta kihűl, utána deszkára borítjuk, és lapjában négyfelé vágjuk. A töltelékhez a túrót áttörjük. A vajat a porcukorral simára keverjük, és a túrót meg a vaníliás cukrot is hozzáadjuk. Végül egy-két gyors mozdulattal - különben olvadni kezd - a csokoládéforgácsot is belekeverjük. Minden tésztalapot meglocsolunk a narancslikőrrel, majd a túrókrémmel megtöltjük úgy, hogy az oldalát meg a tetejét is megkenjük vele. A képen látható módon csokoládéforgáccsal meg narancsgerezdekkel díszítjük.

Csoki golyó


* 22,5 dkg piskóta
* 10 dkg étcsokoládé
* 7,5 dkg margarin
* 2 evőkanál tortadara
* 2 evőkanál kakaó
* 2 evőkanál porcukor

A piskótát szétmorzsoljuk, majd robotgéppel simára dolgozzuk. A csokoládét apróra tördeljük, és vízgőzben megolvasztjuk. Mély tálban a piskótát az olvasztott csokival és a margarinnal simára keverjük. A masszából 30 kis golyót formálunk. 10 golyót szóró csokoládéba, 10-et kakaóba, 10-et pedig porcukorba forgatunk. Tálalásig hűtőben tartjuk.
Tárhely bérlés - Domain foglalás - Virtuális szerver - Szerver bérlés